Facebook hozzászólás
271

Így lesz biztonságban az otthonunk fűtési szezonban is

A fűtési szezon, mint minden évben, idén is fokozott veszélyforrást jelent az otthonainkban. Az Allianz Hungária Zrt. megvizsgálta az elmúlt öt év lakossági vagyon kárstatisztikáit, ami alapján jól látható, hogy a lakásokban bekövetkezett tűzesetek közel 60 százaléka az októbertől márciusig tartó időszakra esik. Adnak néhány jó tanácsot, hogy biztonságban legyünk!

Míg 2013-ban áprilistól szeptemberig átlagosan körülbelül havi 75 tűzesetet jelentettek be az Allianzhoz, a többi, fűtési szezonba eső hónap átlaga meghaladta a 110 darabot is. Az elmúlt öt év statisztikái egyértelműen azt mutatják, hogy a legtöbb tűzkár decemberben történik.

Az Allianz megbízásából a GfK Hungária Kft. által végzett kutatás szerint a panelekben távhővel, az egyéb társasházakban vezetékes gázzal, míg a családi házakban gázzal és/vagy tűzifával fűtenek jellemzően; a családi és ikerházak 75 százaléka vezetékes gázt, 61 százalékuk pedig tűzifát használ, egyedüli, illetve kiegészítő fűtőeszközként.

Ha nem vigyázunk, a barátságos tűz könnyen veszélyes lehet!
Kép: Wikipedia

A fűtéssel és tüzeléssel összefüggésbe hozható lakástüzek és egyéb károk – például szénmonoxid mérgezés – jó része elkerülhető, ha betartunk néhány alapszabályt.

  • A fűtési szezon kezdetén ellenőriztessük szakemberrel a kéményjáratok tisztaságát, átjárhatóságát és a fűtési berendezés állapotát.
  • Amennyiben a fűtési készülék az égéshez szükséges levegőt a lakótérből használja fel, győződjünk meg arról, hogy a levegő utánpótláshoz biztosított és megfelelő méretű a szellőzőnyílás. A szellőzőnyílásokat mindig hagyjuk szabadon, ne tömítsük el azokat.
  • Ha jól záródó műanyag nyílászáróink vannak, akkor fokozottan ügyeljünk arra, hogy megfelelő mennyiségű égési levegő álljon rendelkezésre a fűtés és főzés céljára.
  • Ne legyenek gyúlékony anyagok nyílt láng és sugárzó hő közelében, hiszen a kicsapó láng vagy szikra tüzet okozhat.
  • Ha a fűtési készülékünk meghibásodott, javítását bízzuk szakemberre.
  • Fokozottan ügyeljünk az égéstermékek megfelelő elvezetésére, mert a visszaáramló mérgező gázok könnyen tragédiához vezethetnek. Az ilyen típusú balesetek megelőzhetők, ha szénmonoxid érzékelőt helyezünk el otthonunkban – ezek a kereskedelmi forgalomban könnyen beszerezhetőek.
Nem biztos, hogy pénzkidobás klímával fűteni
A gyors időjárás-változások kihívás elé állítanak minket szinte minden évszakban a megfelelő otthoni hőmérséklet elérésében. Hitted volna, hogy akár kedvezőbb áron fűthetünk arra alkalmas klímával, mint gázzal? Fűtési tanácsok az átmeneti időszakra és a kemény mínuszokra.

Ha szilárd tüzelésű rendszerünk van, akkor az alábbiakat tartsuk szem előtt:

  • A fűtési készülék közvetlen környékére szilárd, nem éghető burkolatot helyezzünk.
  • A fa égése során több füst és korom képződik, mint a gáz tüzelése esetében, ezért fokozottan figyeljünk a kémény tisztítására.
  • Ne fűtsünk nedves fával, mert a kéményben megnő a korom- és kátránylerakódás.
  • Ne fűtsünk műanyaggal, festett, vagy lakkozott fával, mert ezek égése során mérgező gázok keletkeznek, belélegzésük egészségkárosodást okozhat, illetve a fűtési készülékünket is rongálhatják. Fontos, hogy kizárólag a tüzelőberendezéshez engedélyezett tüzelőanyagot használjuk.
  • Cserépkályha esetén soha ne égessünk dió, vagy mandula héjat, mert a hirtelen felszabaduló hőenergia robbanáshoz vezethet.
  • A fűtési berendezés levegőszabályozóját akkor szabad csak zárt állásba helyezni, amikor a készülékbe rakott fa teljesen leégett és már a parázs sem izzik benne. Cserépkályha esetében, amennyiben ez a lezárás előbb történik meg, akkor az elégetlen gázok a levegővel keveredve robbanó elegyet alkothatnak, ami az egész cserépkályhát szétvetheti.
  • Az égés során keletkezett friss égésterméket (pl. hamut), a fokozott tűzveszélyessége miatt ne helyezzük szemetesbe. Mivel a hamu kiváló hőszigetelő, ezért akár 24 óra elteltével is lehet benne még izzó parázs.
  • A készüléket csak lehűlés után lehet tisztítani, forró állapotban balesetveszélyes, és annak meghibásodásához is vezethet.

Gáztüzelésű rendszerekhez kapcsolódó tanácsok:

  • A régi falazott, bélés nélküli kéményeket acél, alumínium vagy speciális műanyagból készült béléscsővel kell kibélelni, amely ellenáll a csőben lecsapódó megkötött savakat tartalmazó kondenzvíz maró hatásának.
  • Tanácsos naponta több alkalommal is szellőztetni.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!