Facebook hozzászólás
162

Iható tisztaságú a Balaton vize, persze nem a strandokon!

„Méréseink azt mutatták, hogy idén a főszezon végén is iható tisztaságú maradt a Balaton vize. – mondja Dr. Vörös Lajos, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatója. „Vigyázat, ez nem feltétlenül lehet igaz a strandokon!”- teszi hozzá a szakember.

A 90-es évek elején tapasztalt súlyos vízminőségromlást okozó algásodás ma már szerencsére a múlté. Arra azonban most is oda kell figyelni, hogy a Balaton vízminőségét rendszeresen ellenőrizzék. A korábbi évek módszerei helyett magyar kutatók új vizsgálati technológiát fejlesztenek: a speciális, Digitális Holografikus Mikroszkóprendszer segítségével nemcsak az algásodás mértékét, de az összetételét is vizsgálják. Mert azt talán kevesen tudják, hogy a Balaton folyamatosan mintegy százezer ember számára biztosít ivóvizet. „A nyári szabadságok idején akár egy millióan is fogyasztják a Balaton vizéből előállított ivóvizet” – jegyezte meg Törökné Dr. Kozma Andrea az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés és Vízbiztonsági Főosztályának osztályvezetője.

„Augusztus közepén-végén a tó legalgásabb területein, a Keszthelyi- és a Siófoki-medencében a lebegő mikroszkopikus algák összes tömege nem érte el a megengedhető mennyiség felét sem.” – mondja Dr. Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója. „Ki merem jelenteni, hogy a Balaton nyíltvizéből inni semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent. Persze ez nem feltétlenül lehet igaz a strandokon, ahol többek között napolajjal szennyeződik a víz!”- teszi hozzá. Arra azonban felhívják a figyelmet a szakértők, hogy rendszeresen ellenőrizni kell a tó vízében lebegő algák mennyiségét és minőségét. „Évek óta dolgoztunk egy olyan speciális digitális holografikus mikroszkóp fejlesztésén, amellyel pontos képet kaphatunk nemcsak az algásodás mértékéről, de annak összetételéről is.” – mondja Dr. Tőkés Szabolcs, az MTA SZTAKI (Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet) tudományos főmunkatársa.

A két akadémiai intézmény (MTA SZTAKI, MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet), az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a MEDIRLAB Orvosbiológiai Fejlesztő Kft. alkotta konzorcium által kifejlesztett automatizált térfogati mikroszkóp rendszer – a Vízbiológiai Digitális Holografikus Mikroszkóprendszer (DHM) – alkalmas a vizek folyamatos monitorozására. „A hagyományos mikroszkópiában egy adott pillanatban csak egy rendkívül vékony, kis mélységű szelet látható élesen. A DHM-ben viszont ennek a térfogatnak közel ezerszereséről készülhet felvétel digitális kamerával. Így a szükséges felbontásnál a hagyományos mikroszkópokkal csak a köbmilliméter néhány ezred részéről tudunk információt rögzíteni, ellenben a DHM-mel több köbmilliméterből kapunk képeket.

Ezt a holografikus felvételt aztán – a hagyományos holográfiával ellentétben – nem fénnyel világítjuk meg, hanem a fényhullámok terjedését digitálisan szimulálva virtuálisan, ezzel rekonstruálva a térbeli tárgyakat. Ezeket a rekonstruált tárgyakat (esetünkben a vízben élő mikroszervezeteket) síkmetszetenként nagy sebességgel megjeleníthetjük egy képernyőn, vagy ezekből a síkmetszetekből szoftveresen összerakhatjuk a háromdimenziós tárgyakat.”- ismerteti a DHM működési elvét Dr. Nagy Tamás, a Medirlab ügyvezetője. A konzorcium a Nemzeti Technológiai Program keretében, az NFÜ támogatásával végzi a fejlesztést.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!