Facebook hozzászólás
253

Saját lakásról álmodnak a fiatalok

Az elmúlt években nőtt az albérletek és lakóingatlanok iránti kereslet, továbbá 2014-ben az eladások és a kiadott építési engedélyek száma  is emelkedett, ami egyértelműen jelzi, a piac fellendülőben van.

Kép: Pixabay

Bár a fiatalok egyre jobban vágynak a saját otthonra, a Generali Biztosító reprezentatív kutatásából kiderült, hogy mindössze 10%-uk él saját tulajdonú ingatlanban, aminek részben az az oka, hogy nem rendelkeznek a lakásvásárláshoz szükséges összeggel. A szülők által, vagy a már fiatalon kezdett hosszú távú megtakarítással elérhetővé válhat a vágyott cél.

A 2013-as visszaesést követően tavaly a lakáspiaci tranzakciók száma 30%-kal nőtt, és elérte a százezres szintet. 2014-ben – a korábbi évekhez képest – megemelkedett továbbá a kiadott építési engedélyek száma is: összesen 9633 építési engedélyt adtak ki, ami 28%-os növekedés 2013-hoz képest. A szakértők szerint ez a trend idén is folytatódni fog, habár ugrásszerű növekedést továbbra sem várhatunk.

A pozitív piaci változásoknak kutatások szerint a fiatalok is örülhetnek: az Y generáció bakancslistáján – mára közel 50%-ban – első helyen szerepel a saját otthon, noha 2003-2004 óta harmadára csökkent azon fiatalok aránya, akik rendelkeznek a saját ingatlan vásárlásához szükséges pénzösszeggel. A Generali reprezentatív kutatásából is kiderült, hogy bár a fiatalok egyre jobban vágynak a saját otthonra, közülük csupán minden tizedik él saját tulajdonú ingatlanban. Ez az arány az ötven év felettieknél már 80%.

„Alapvetően mindenki szeretne saját tulajdonú ingatlant. Nem mindenki rendelkezik azonban – főként fiatalon nem – a fészekrakáshoz szükséges pénzösszeggel. Éppen ezért érdemes előre gondolkodni és hosszú távra tervezni, például azért, hogy segíteni tudjuk gyermekeinket első lakásuk megvásárlásában. A megfelelő megtakarítási formák segítségével ugyanis akár 10-20 év alatt összegyűjthető egy olyan összeg, amellyel a fiatalok nyugodtan, jelentős anyagi kockázat és teher nélkül vághatnak bele az otthonteremtésbe” – mutatott rá Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója.

A megtakarítási célok teljesítésében segítségünkre lehet a Generali Biztosító Aranyszárny CLaVis életbiztosítása, amellyel már időben elkezdhetünk gondoskodni az otthonteremtéshez szükséges összeg előteremtéséről. 20 év alatt például havi hozzávetőleg 30 ezres befizetéssel 15 millió forintot takaríthatunk meg, akár gyermekeink számára, amely összeggel már megalapozhatjuk a jövőbeli lakásvásárlást.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!