Facebook hozzászólás
219

Szobaszerű klasszikus fürdőszoba -képgalériával

Szobaszerű fürdőre vágytak a zalaegerszegi családi ház lakói, amely amellett, hogy minden kényelemmel felszerelt, illik a lakás többi részének polgári stílusához is. Az ötletes megvalósításnak és a finom színeknek köszönhetően a végeredmény egy klasszikus, ám egyáltalán nem ódon hangulatú fürdőhelyiség lett.

A falakat a ház adottságai miatt nem lehetett mozgatni, így a fürdőhelyiség számára megmaradt az átlagosnál nagyobb alapterület. A praktikus és minden igényt kielégítő fürdőszoba kialakításához a tulajdonosok lakberendező segítségét kérték, aki számára a mindössze annyi volt kötöttség, hogy a helyiség klasszikus stílusú legyen, és a háziasszony kedvenc zöld színe játssza a főszerepet.

[galeria azonosito=”old_136″ nyitokep=”” kepalairas=””]A szinte szabályos négyzet alaprajzú

helyiséget a szakember épített falakkal és a burkolat váltogatásával tagolta. Így parapet rejti az intimitást igénylő funkciókat, de falak építésével oldották meg a tárolást és a központi darabok kiemelését is. Különálló bútorként csak egy könnyed fonott szék és a rendelésre készíttetett, egyedi tervezésű mosdószekrény került a térbe, minden más tárolási feladatot épített elemekkel oldottak meg. Azzal, hogy a sok fából készült bútor helyett a kerámia uralja a teret, modernebb az összkép, ráadásul takarítani is könnyebb a helyiséget. Az épített polc helyét a fűtőtest határozta meg, amely így – a lakberendező szándékának megfelelően – a leginkább funkcionális helyen maradhatott, mégis hangsúlytalan maradt azáltal, hogy körbeépítették. A nagyméretű helyiség igazi családi fürdő: az épített zuhanyfülke kényelmes méretű, a masszázskád kifejezetten méretes, s ezt mutatja a két nagy és mély mosdó is, amelyet a minden családtag számára elegendő pakolóhelyet biztosító „komódra" ültettek rá.

Az elegáns dekorok miatt

esett a választás erre a burkolatcsaládra, a díszítőelemekhez aztán a termékcsalád egyszínű lapjait illesztették. A burkolatot egyébként már a pontos méretek megtervezése előtt kiválasztották, így később a részleteket – például az épített polc élének vastagságát vagy a kád mögötti falfülke méretét – már a csempéhez igazították, ily módon vágás nélkül lehetett burkolni. Amellett, hogy így könnyebb dolga van a burkoló szakembernek – és biztosan szebben dolgozik -, a végeredmény is sokkal nyugodtabb az egyenletes osztásoknak köszönhetően. Az önmagában mintás, szövettextúrájú alapcsempe és a meleg színek harmonikus hátteret teremtenek a szobaszerű hangulatért felelős, gondosan válogatott kiegészítőknek. A kétféle lap, kétféle dekorcsík váltogatása, együttes és külön való alkalmazása kellemesen mozgalmassá teszi az összképet, és egyben össze is köti a berendezés darabjait. A mosdó fölötti, sima, falba süllyesztett tükörlap köré a visszafogott, zöld gyöngyökből álló változat került, ami tökéletesen kiegészíti a modern vonalú mosdótálakat. Egy fallal odébb, az egész alakos tükör mellett a gyöngyös és a virágos dekor együtt képez különleges keretet, míg az épített polc élein a virágos típus egyedül jelenik meg. A kád mögötti, színnel is kiemelt falfülke különálló egységgé emeli a kádat, ugyanakkor praktikus tárolóhelyként is szolgál. A burkolatok átgondolt váltogatása ritmust ad a helyiségnek, az egységes, tompa színeknek köszönhetően pedig nyugodt marad az összhatás.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!