Facebook hozzászólás
284

3 fő ok, ami miatt félrelépünk – persze van több is!

A válások legfőbb okaként a felek a megcsalást jelölik meg. Hogy lehet, hogy a legtöbben egy tartós, kiegyensúlyozott, beteljesült kapcsolat reményével indulnak neki az együttélésnek, vagy a házasságnak mégis belekerülnek ebbe a megalázó, fájdalmas helyzetbe? Íme a 3 leggyakoribb oka…

Zsolt (48) és Mária (46) története:
Házasságuk eleinte harmonikusan indul. Mária azonban nehezen tudta elviselni, hogy Zsolt ritkán mutatja ki az érzelmeit, és keveset kommunikál. Zsolt pedig egyre érzékenyebb lett Mária kritikus szemléletére. Zsolt az egyre elhidegülő hangulat elől a munkájába menekült. Szép karriert futott be, hamarosan vezető beosztásokba került.

Kép: Pixabay

Mária egyre többet bírálta férjét, amiért nincs otthon, és keveset törődik családjával. Zsolt a támadások elől kezdett bezárkózni, még kevésbé nyílt meg felesége előtt. Úgy érezték csalódtak egymásban, nem azt kapták a párjuktól, amit reméltek. Mindketten nagyon szenvedtek már ebben, az egyikőjük számára sem kielégítő kapcsolatban, de egyiküknek sem volt ereje lépni a másik felé, annyira féltek a csalódástól. Zsolt végül viszonyt kezdett fiatal, csinos titkárnőjével, aki tisztelettel, csodálattal nézett fel a befolyásos főnökére. Zsolt úgy érezte végre megkapja azt a figyelmet, és elismerést, amire mindig is vágyott. Mária még mit sem tudva a félrelépésről kezdeményezte, hogy párterápia útján rendezzék a házasságukat, amibe Zsolt bele is egyezett, bár már nyakig benne volt az új kapcsolatban. Mikor a terápia alatt minden kiderült, Mária becsapottnak érezte magát, és azonnal beadta a válópert.

Milyen tényezők esetén kell még inkább odafigyelni önmagunkra, társunkra, és a kapcsolatunkra?

1. A személyiség éretlensége
Csak az érett személyiség tud felelősséget vállalni döntésiért, egy másik emberért, és képes tartósan elköteleződni egy kapcsolatban. Az éretlenségnek számos jele van, melyeket nem árt már a párválasztásnál figyelembe venni. Ilyenek a bizonytalanság, döntésképtelenség, alacsony stressztűrő képesség, felületesség, gyenge önbizalom, kitartás hiánya, rövid távú gondolkodás. Árulkodó jel, ha egy férfi, vagy nő gyakran változtatja véleményét, nem tud elköteleződni egy szakma, érdeklődés irányába, nehezen viseli a feszültségeket, leértékeli magát, nem tudja késleltetni igényeit, vágyait. Ilyen tulajdonságok könnyebben predesztinálhatnak a hűtlenségre, hiszen az ilyen ember nem tud elköteleződni, alkalmazkodni érzelmei felületesek maradhatnak, nem tűri majd a kapcsolat nehéz periódusait, könnyebben csábítható, gyenge önbizalmának csak folyamatos hódítások jelenthetnek megerősítést, ha valamit nem kap meg azonnal a párjától, hajlamosabb máshol keresni.

A boldog házasság 7 titka
Amikor zátonyra fut egy kapcsolat, gyakran kérdezzük: vajon hol rontottuk el? Felsorolhatnánk akár hét gyakori okot, ám helyette elmondjuk, mit kell tenni ahhoz, hogy ne jussunk el idáig. Szóval, ez kell a kőkemény kapcsolatjavításhoz, a boldogsághoz.

Ismerd meg személyiséged gyengeségeit, és küzdj ellene! Szánj energiát arra, hogy olyan emberré válj, aki felelősséget vállal tetteiért, és ura az érzelmeinek is! Sokan állítják a a megcsalás után, hogy nem tehettek róla. A szerelem, mint villámcsapás sújtott le rájuk. A valóság azonban az, hogy egy harmadik iránt érzett szerelem kibontakozását, sok-sok döntés előzi meg. Döntesz arról, hogy ábrándozol róla, arról, hogy keresed a társaságát, arról, hogy beszélgetésbe merülsz vele.
Segítsünk környezetünkben lévő sebezhetőbb személyeknek a házasság ápolásában, vagy egy nehéz időszak átvészelésében! Ha látjuk, hogy barátunk, rokonunk házassága egyre rosszabb állapotban van. Ne féljünk tapintatosan felajánlani a segítségünket! Egy beszélgetés, egy felajánlott gyerekvigyázás, figyelmeztetés mentőöv lehet.

2. Kevés együtt töltött idő
Amennyiben a házastársak nem fordítanak időt egymásra, könnyen eltávolodhatnak érzelmileg, ahogy az Istvánnal és Evelinnel történt. Ha hiányoznak a közös élmények, hiányzik az érzelmek, gondolatok folyamatos megosztása, a szeretet szüntelen kifejezése akár szavakkal, akár érintéssel, akár közös programok útján a kapcsolat elveszíti összetartó erejét. A férj és a feleség könnyen ki lesz téve bármilyen külső csábításnak olyan személy részéről, akivel megvalósítja a hiányzó kommunikációt, együttlétet, ahogy az Zsolt és Mária házasságában is bekövetkezett.  A centrifugális, házasságból kiragadó erők ezután már természetesen felülkerekednek, és megadják a kapcsolatnak a kegyelemdöfést.

3. Nehéz, feszült életszakasz
Minden életszakasz váltás kritikus a házasság szempontjából. Ilyenek a gyermekszületés, munkanélkülivé válás, betegség, gyerekek felnövekedése és kirepülése… Ezekben a periódusokban jelentős teher nehezedik a kapcsolatra. Ezt csak 2 érett személyiség, és egy erős, ápolt kapcsolat viseli el. Bálint és Zsuzsa esetében a terhesség és a szülés utáni időszak volt a kritikus. Bálint személyisége nem bizonyult elég érettnek. Ebben részben közre játszott szüleinek katasztrofális házasságából adódó negatív minta is, és természetesen saját döntése is, amellyel inkább a kötetlen új kapcsolatot választotta, az elköteleződéssel szemben.

4 végzetes hiba, ami váláshoz vezethet!
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, sőt a gyakori veszekedés sem ritka, még a több éves együttélés után sem. Mi jelezheti, hogy a rossz viszony végzetes is lehet? Van négy kommunikációs hiba, amely a válás előtt állókra jellemző.

Természetesen az előbbi tényezőkön kívül még számtalan hatás vezethet a félrelépésig, felsorolásuk lehetetlen is volna. Igyekeztem közülük a legjelentősebbeket kiemelni. A példák is mutatják, hogy a konkrét megcsalás egy sokkal korábban kezdődő folyamat kicsúcsosodása. A megoldást az oda vezető útról időben való letérés jelenti. A jól karbantartott kapcsolat, a folyamatos kommunikáció, a pozitív, és negatív érzelmek megbeszélése, az együtt töltött idő, a nehéz életszakaszokra való felkészülés és felkészítés, a környezet részéről ilyenkor érkező érzelmi támogatás erős immunitást nyújthat a hűtlenséggel szemben.
Ne felejtsük el, ha nem oldjuk meg őket, a problémáinkat magunkkal visszük őket az új kapcsolatba is! (Forrás: pszichologuskereso.hu)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!