Facebook hozzászólás
281

A sok munka árt a szexuális életnek

Ötből egy amerikai elvesztette érdeklődését a szex iránt, és nem azért, mert fáj a fejük – derült ki egy hétfőn közzétett kutatásból. A Nemzeti Alvás Alapítvány szerint a libidó elvesztésének hátterében a túl sok munka és túlóra miatti alváshiány áll.

„A hosszabb munkanapok, illetve az internetnek és más technológiáknak hála megjelenő egyre több munkalehetőség miatt egyre kevesebbet alszanak az amerikaiak” – nyilatkozta Darrel Drobnich, a Nemzeti Alvás Alapítvány vezetője. „Közel 50 millió amerikai szenved krónikus alvásproblémáktól, olyan rendellenességektől melyek a munkájukra, a kapcsolataikra és az utak biztonságára is kihatnak” – mondta Drobnich.

Kutatásuk szerint az amerikaiak egy harmada (36 százaléka) már aludt el a volánnál, és közel két harmaduknak vannak alvásproblémáik, például felébrednek az éjszaka közepén, vagy nehezen tudnak elaludni. A kutatás azt mutatta, hogy az amerikaiak átlagosan hat órát és 40 percet, azaz kevesebb mint hét órát alszanak. „Kutatások szerint a rendszeresen elégtelen (hét illetve nyolc óránál kevesebb) alvás hosszan tartó változásokat idéz elő az ember nappali gondolkodási képességében és életműködésében” – állítja Thomas Balkin, az Alapítvány igazgató-helyettese.

Az amerikaiak alváshiányának egyik oka az, hogy túl sok időt töltenek a munkahelyen, illetve az odautazással. Az amerikaiak egyharmada 10 órát vagy többet dolgozik naponta, egy ötödük pedig még 10 órát dolgozik otthonról. Az átlagos utazási idő háromnegyed óra. A műszakokban dolgozóknál (70 százalékuk férfi) a legrosszabb a helyzet. Egyharmaduk alszik hat óránál kevesebbet hétköznap éjszaka, 48 százalékuk vezetett már álmosan és minden negyediknek sínyli meg ezt a szexuális élete.

„Az elégtelen alvás következményei messzemenők, az amerikaiak ezzel a termékenységüket, a biztonságukat, az egészségüket és a kapcsolataikat is veszélyeztetik.” – állítja Drobnich.A kutatás során ezer amerikait kérdeztek meg. 

Copyright AFP, 2008 / Translation www.medipress.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!