Facebook hozzászólás
896

Eredeti, de nem bolond – 15 érdekesség a Vízöntő jegyről

Január 20-án beléptünk a Vízöntő jegyébe, ahol is február 19-ig ünnepelhetnek az érintettek, akiket egészen forradalmi kulcsszavak jellemeznek: szabadság, egyenlőség, testvériség. Összegyűjtöttünk még 15 érdekességet róluk, amik segítenek felismerni igazi énjüket.

0551. Nem vádolható semmittevéssel.

2. Eléggé sajátos módon szemléli az életet.

3. Ruhadarabok, amiket visel, pont annyira furcsák, mint ő maga.

4. Sosem szűnik meg magyarázni elveinek sokaságát.

5. Mindent lát, mindent tud, mindent előre megsejt.

6. Kívülről ő látja át legjobban a dolgokat.

7. Nem lehet feltartóztatni, ha egy jó ügyért kell tenni.

8. Barátságra és bajtársiasságra született.

9. Nem szeret semmit sem úgy csinálni, mint a többiek.

10. Biztos lehetsz benne, hogy amit éppen főzött, sütött az azért olyan finom, mert nem a recept szerint készült, hanem ő kísérletezte ki, vagy még kiegészítette ezzel-azzal.

11. Olykor annyira jó és tökéletes, hogy elfelejt ember lenni, földi halandó.

12. Az ideáljainak a rabja. „Na ez az, ami velem nem történhet meg” – hiszi sokáig, és amikor mégis megtörténik, kiderül, a Vízöntő is emberből van.

Itt van minden, amit tudnod kell egy Vízöntő jegyűről!
Élni és élni hagyni!- ez a Vízöntő jelmondata.Sose akarjunk a legfontosabb személlyé válni egy Vízöntő életében, mert bár vágyik a biztonságra, de amint megkapja, újból az elérhetetlen, az újdonság felé veszi az irányt. Hagyjuk meg a szabadságát, hogy járhassa a saját útját a saját törvényei szerint.

13. A dolgokat megnézi, azonosítja, megállapítja értéküket, kiemeli pozitív vagy negatív jellegüket. Kikövetkezteti, mi alakulhat ki az adott szituációból. Ezek után áttér valami másra.

14. A saját elvárásainak szeret eleget tenni.

15. Roppant eredeti, de nem bolond!

Forrás: horoszkopelemzes.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!