Facebook hozzászólás
409

Naomi Campbellnek nem kell gyerek. És neked?

Világsztárok tucatjai élnek harmincas-negyvenes éveik közepén és akár végén is még gyerek nélkül. Évekig, sőt néhány esetben évtizedekig kimarad a családalapítás terve az életükből, hiszen a karriert fontosabbnak tartják. A végére pedig kifutnak az időből: ezért állnak sorba negyvenes éveikben járó színésznők, énekesnők a nőgyógyászok rendelőiben, hátha azok segíteni tudnak azon, amit ők elrontottak.

Vagyis azon, hogy addig húzzák-halasztják a gyerekvállalást, míg az már biológiai okokból nem lehetséges. Így kimaradnak az élet egyik legnagyobb csodájából, a szülésből. Igaz, a másik csoda, egy gyerek felnevelése mint lehetőség még mindig előttük áll. Hiszen létezik örökbefogadás, igaz, elég macerás, még a milliárdos világsztároknak is.

A világhírű topmodell, Naomi Campbell pár hónappal ezelőtt például azt nyilatkozta, hogy még nem jó ideig nem akar szülni, inkább nyaral egyet. Mostanság azonban olyan interjúk látnak napvilágot, melyekben a modell azt fejtegeti, ha lenne szerelme, biztos azonnal gyereket szeretne tőle.

Ám vajon tényleg csak a sztárok körében hódít a minél későbbi gyerekvállalás trendje? A kérdés szinte költői, hiszen nap mint nap találkozhatunk harmincas szinglikkel, akik még akkor is elkéstek, ha – tegyük fel – holnap találkoznának életük szerelmével. Mert pár év együttélés kell ahhoz, hogy valaki annyira biztos legyen a kapcsolatában, hogy gyereket szüljön.

A Tárki kimutatása szerint a kései gyerekvállalás gondot okozhat nemcsak az anyának, hanem a gyereknek, és úgy általában a társadalomnak is. Merthogy annak a nőnek, aki mondjuk harmincon jócskán felül szül gyereket, sokkal kisebb az esélye arra, hogy még második, harmadik babát is a világra hozzon. Pedig a magyar társadalomnak szüksége lenne a minél több babára.

Ugyanakkor azt is felhozzák a szakértők, hogy a magzatnak sem tesz jót, ha az anya már közelít a negyvenhez vagy meghaladta ezt a kort. Ugyanis ilyenkor nagyobb az esélye a veszélyeztetett terhességnek.

Persze a kései gyerekvállalás mellett is hozhatunk fel érveket, hiszen harmincegynéhány éves korra az ember lánya és fia talán már rendelkezik valamilyen lakással, egzisztenciával, ahova már érkezhet a kis angyal. És hát akármennyire is fanyalognak a szociológusok, igenis van olyan, hogy az egyébként anyaszerepre szívesen vállalkozó hölgy nem találja meg a potenciális apát.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!