Facebook hozzászólás
2 197

KARCSÚSÍTÓ NYÁR

Fogyózós cukkinimetéltes csirkemell

Dübörög a cukkini szezon, rántva, töltve, párolva finom és könnyed nyári kajákat főzhetünk-süthetünk belőle kevés idő alatt. Gyors és pofonegyszerű ételt készítettem belőle fél óra alatt, és nagyon finom lett – írja Pammer Livi. Akkor pedig nincs mit tenni, ki kell próbálni!

Cukkinimetéltes-csirkemell, Kép: Pammer-Lívia
Kép: Pammer-Lívia

Hozzávalók:

Elkészítás:

A csirkemelleket kockáztam, kevés zsiradékon átpirítottam, sóztam, és frissen őrölt borssal fűszereztem. A cukkinit megmostam, a végét levágtam, és hámozóval széle  ismetélt szélességű darabokat vágtam le a belőle körbe-körbe úgy, hogy a végén csak a magház maradt – ezt nem használtam fel. Egy konyharuhába tettem a cukkinimetélteket, megsóztam ,és 20 percig állni hagytam. A lila sonkahagymát zsiradékon megpároltam, a ruhába tett és sózott cukkinit kicsavartam, majd a hagymához adtam. Belereszeltem a gerezd fokhagymát, sóztam, borsoztam,  és kis lángon párolni kezdtem. Pár perc után felöntöttem a tejszínnel, hozzáadtam a reszelt sajtot, a koktélparadicsomokat  a pirított csirkemellkockákat majd alaposan átkevertem.  Egyszer átforraltam, és forrón tálaltam. Ugye, milyen egyszerű, és nagyszerű nyári étel? Diétába és gluténmentes étrendbe kiválóan beilleszthető!

Ehhez kíván jó étvágyat: Pammer  Lívia!

Sertésszűz bazsalikomos karfiolpürével Pammer Lívia konyhájából

Sertészűz bazsalikomos krumplipürével, Kép: Pammer Lívia
Kép: Pammer Lívia

Csodás, friss sertésszüzeket kaptam, amihez a maradék blansírozott karfiolokat és egy kevés brokkolit felhasználva bazsalikomos pürét készítettem. Diétába kiválóan beilleszthető, és egyszerűen elkészülő étel – nem mindennapi ízekkel. Kis kiegészítésként lilahagymás paradicsomot is tálaltam mellé.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!