Facebook hozzászólás

Fahéjas sütőtökös rétes – az ősz slágere

Rétest sokan, sokféleképpen készítenek, és a töltelékek is jól variálhatók. Most egy aktuálisan tökös variációt mutatunk, egyszerű és bonyolult változatban! Garantáltan az ősz slágere lesz.

rétesHozzávalók:
töltelék
1 kg reszelt sütőtök,
3-4 kanál gríz
10 deka cukor
tészta:
700 gr liszt
pici só
4 kanál olaj (zsír)
3,5-4 dl langyos víz

Elkészítés:
Ha már tudsz rétest sütni, akkor a szokásos módon készítsd el a tésztáját, ahogy eddig is tetted.
Ha még sosem próbáltad, akkor most figyeld, így is lehet:
a tészta hozzávalóit lágy állagúra összedolgozzuk, két cipóra osztjuk, és mindkettőt egy kicsit még átgyúrjuk. Kinyújtjuk,olajjal meglocsoljuk és kb 1/2 órát mindkét cipót külön-külön kinyújtva, olajjal meglocsolva pihentetjük.
Pihentetés után egy asztalterítő közepére tesszük, és óvatosan kézzel húzogatjuk, míg egész vékony rétestésztát nem kapunk. Meglocsoljuk olajjal, rárakjuk a cukrozott tököt, megszórjuk a darával és egy kevés fahéjjal ízesítjük. A terítő segítségével felsodorjuk, tepsibe tesszük, és meglocsoljuk vékonyan olajjal. Ugyanígy elkészítjük a másik cipót is, a másik mellé tesszük, majd előmelegített sütőben 2oo fokon pirosra sütjük.

Az egyszerűbb változata: Végy 2 lap fagyasztott leveles tésztát (vajas) nyújtsd ki, szórd meg grízzel, reszelt tökkel, cukorral és ízlés szerint fahéjjal…

 

Sütőtökös fánk
Sütőtökös fánk

 

 

 

A sütőtökös fánkot próbáltad már! Emlékeztetőül kattints a receptre!

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

TEST ÉS LÉLEK

Visszatér a strandidő, jönnek a rosszullétek!

A tartósabb lehűlést hozó hidegfrontot követően csak lassan zajlik a melegedés, ráadásul most meg is torpant a…

Reggel az ízületek, délután a migrén okoz gondot

Úgy tűnik, átmenetileg megnyugszik az időjárás, de az időjárás-érzékenyek szervezete ebben az időszakban sem…
1 / 1 487

PÁRKAPCSOLAT

Így add bele a szíved!

Bár a piros szín és a szív évszázadok, ha nem évezredek óta, a szerelem jelképe, párunk egy doboz szív alakú bonbon láttán bizony elgondolkodhat: hol marad mindebből a gesztus és a kreativitás? Vannak…
1 / 210

CSALÁD

Esküvői etikett: mit illik és mit nem vendégként?

Esküvőre vagy hivatalos, de nem tudod, hogyan készülj fel a nagy eseményre? Már attól álmatlanul forgolódsz, ha eszedbe jut a nyári esküvőszezon, hogy mit is adj nászajándékba az…
1 / 138

Tészták

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!