Facebook hozzászólás
1 571

SZICÍLIAI FALATOK

Festői bruschetta Taorminából

Szinte már akkor hozzák előételnek, amikor meglátják a vendéget Olaszországban! A taorminai Malvasia étteremben családi recept alapján készül, bár szerintem úgy nagyon nem tért el más helyek ízeitől. Mindig hozzáteszik: ez nem akármilyen extra szűz olajjal, ezt szicíliaival készítik! Nézd meg a színeit! Egyszerűen pazar – természetesen a ház borával kell megkóstolni! Nem bonyolult, és bizonyára a karácsonyi partin is nagy keletje lesz!

Bruschetta, Kép: László Márta
Kép: László Márta

Hozzávalók 6 szelethez:

Elkészítés:

Apróra kell vágni a hagymákat és a paradicsomot. Az egészet pakold egy nagy tálba. Keverd hozzá a bazsalikomot, a vörösborecetet, majd az extra szüzet (de hagyj a kenyérre is!). Ízesítsd kedved szerint egy kis törött borssal. Egyet keverj rajta, hogy ne törjön meg, majd hagyd a levegőn egy negyedórát állni, majd dugd a hűtőbe.

Most már szeletelheted a kenyeret, és a derék maradék extra szűzzel kend meg az egyik felét. Az olajozott oldallal felfelé tedd egy sütőlapra, és dugd be az előmelegített sütőbe úgy két percre. Ha már aranybarnásak, kapd ki, a hűtőből is vedd ki a paradicsomos „feltétet”, és egyenletesen oszd szét a szeleteken. A végén locsold még meg  pici borecettel.

Ezt a receptet épp most hoztam Nektek Szicíliából! Akár a karácsonyi parti dísze is lehet! Jó étvágyat!

Norma, avagy Szicília éneklő tésztája

Norma, Szicília specialitása, Kép: László Márta
Kép: László Márta

Mindig is nagy tisztelői voltak a muzsikának az olaszok! Nem véletlen, hogy a számos operájáról híres, Cataniában született zeneszerző, Vincenzo Bellini legismertebb hősnőjéről, Normáról nevezték el Szicília leghíresebb specialitását, a Spaghetti Alla Normát. Végtelenül egyszerű, húsmentes, és valami isteni! Annyira friss, hogy most szálltam le vele a repülőgépről! Jó étvágyat!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!