Facebook hozzászólás
4 849

Grillezett garnélarák

Mediterrán falatka, vagyis tapas. Beszélgetős, csipkedős és mártogatós, igazi parti étel. Szerencsére nagyon jó minőségű rákokat lehet már kapni, hűtött vagy fagyasztott kivitelben, és egészen elérhető áron. Érdemes belőle tartani a fagyasztóban, mert rövid előkészülettel, pompás mediterrán falatokat tudunk készíteni.

Grillezett garnéla, Kép: maxkonyhaja.hu
Kép: maxkonyhaja.hu

Hozzávalók:

40-50 dkg garnélarák (mirelit)
1 lime
1 citrom
2 kisebb csili paprika
2-3 gerezd fokhagyma
1 kápia paprika
friss petrezselyem vagy koriander zöldje, só, őrölt színes bors
a sütéshez kevés olaj és bambusz pálcika

Elkészítés:

A rákot szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni, a levet, amit kienged, öntsük ki, a rákot töröljük szárazra. A fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk apróra, a lime és citrom levét csavarjuk ki. tegyük a rákokat egy zárható edénybe, szórjuk meg sóval és borssal. A petrezselyem zöldjét vágjuk apróra. A csilit magozzuk ki, és a kápia paprikával együtt vágjuk apró csíkokra. Keverjük össze a paprikákat, a fokhagymát és a citromok levét, majd öntsük rá a garnélákra. Forgassuk össze és lezárva, hideg helyen érleljük 1-2 órát. A bambusz pálcikákat vágjuk ketté (legyen kb. 20 cm-s) és áztassuk be.

Vegyük ki a rákfarkakat, és csepegtessük le a páclét, de ne öntsük ki. Fűzzünk a rákokból 3-4 darabot a pálcikára. Forrósítsuk fel a grillt, ha rácson sütjük, érdemes egy alufóliát leolajozni, és azon megsütni. Ha grill lapon vagy serpenyőben sütjük, akkor a rákot kenjük le óvatosan olajjal, és úgy süssük meg, oldalankét 2-2,5 percet. Vegyes saláta ágyon tálaljuk, és öntözzük meg a páclével a rákokat. Jól illik hozzá a pirítós. Max további receptjeit itt találjátok.

Pikáns thai leves garnélával
Egyre nagyobb a rajongótábora itthon is a thai konyhának, hála istennek a thai éttermek száma is szaporodik. De ha otthon akarnánk magunknak valami finom thai ízvilágú ételt főzni, annak sincs akadálya, már minden hozzávalót beszerezhetünk itthon is.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!