Facebook hozzászólás
892

Hagymás lepény

Sosem árt, ha tartunk a hűtőben – vagy a mélyhűtőben – egy-egy csomag leveles tésztát. Jöjjenek váratlan vendégek, legyen szükség gyors vacsorára, vagy csak nassolhatnékunk támad, a leveles tészta mindig jó választás.

Hagymás lepény, Kép: Kandikó Éva
Kép: Kandikó Éva

Hozzávalók:
3-3 fej vörös- és lilahagyma, szálasra vágva
10 dkg markáns ízű sajt, pl. ementáli, parmezán megfelelő
1 csomag leveles tészta

bors
1 tojás a tészta lekenéséhez
olívaolaj
1 evőkanál vaj
Elkészítés:
A leveles tésztát felengedjük, ha szükséges, vékonyra nyújtjuk, vagy ha frisset vettünk, kicsomagoljuk. A hagymát vágjuk szálasra, és az olaj és a vaj keverékén kezdjük el párolni. Az első tíz percben élénk kevergetés mellett puhítsuk, míg üveges nem lesz. Vigyázzunk, semmiképp se kapjon oda! Ha megpuhult, vegyük kicsire a lángot a hagyma alatt, és süssük 30-35 percig, amíg a hagyma édes és szép barnás nem lesz. Nem kell folyamatosan keverni, de ne hagyjuk magára, időnként forgassuk meg. Végül ízlés szerint sózzuk meg, adjunk hozzá bőven frissen őrölt borsot, és hűtsük ki. A kinyújtott, téglalap alakú leveles tésztát a széleitől kb. másfél centire egy kés  hegyével karcoljuk meg, de ne vágjuk át! A középső részt bökdössük meg egy villával, sütés közben az a rész nem fog felpuffadni. A tészta közepére terítsük el a karamellizált hagymát, szórjuk meg a sajttal, végül a szabadon maradt széleket kenjük le tojással. 180 fokos sütőben süssük készre a lepényt. Akkor van kész az étel, ha a sajt megolvadt rajta, a szélei pedig szépen felmagasodtak és aranybarnára pirultak. Tálalhatunk a hagymás lepény mellé például tejfölt, de anélkül is megállja a helyét.

Baconos, lilahagymás quiche
Az a jó ebben az ételben, hogy gyakorlatilag bármi hasznosíthatóvá válik vele. Vagyis felhasználom azokat az élelmiszereket, amik a hűtőnkben dekkolnak pár napja. Ha még egy kicsit várnánk a felhasználásukkal valószínűleg már nem lennének jók. Mivel mindig más maradékok vannak, ez az étel egy kicsit mindig más lesz.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!