Facebook hozzászólás
801

Harcsapaprikás bakonyi módon, juhtúrós, kapros galuskával

Leginkább karácsonykor esznek a magyarok halat, pedig többet kellene, mert nagyon egészséges! Egri húsimádó barátunk receptje szerintem farsangkor is megállja a helyét. Saját bevallása szerint ez a halpaprikás nem saját kútfőből, hanem több recept összegyúrásából született − de állítja, garantált a siker − már annak, aki szereti a halhúst.

Harcsapaprikás, kép: Hegyvári Zoltán
Kép: Hegyvári Zoltán

Hozzávalók a páchoz:

  • kb 1-1,2 kg harcsa
  • fél citrom leve
  • só és bors

Első lépésként vegyünk egy szép folyami harcsát, filézzük ki, majd egy részét szánjuk ennek az ételnek, a többit részét pedig fagyasszuk le. A filét szeleteljük fel kb. ujjnyi vastagságúra, majd a szeletekből vágjunk kockákat. A kockáról vágjuk le a bőrt – mert ha rajta marad, akkor egy kellemetlen, rágós végeredményt kapunk − vagyis érdemes egy kicsit babrálni a húsokkal. Az elkészült harcsakockákat tegyük egy tálba, sózzuk, borsozzuk meg őket, majd egy fél citrom levével locsoljuk meg a halmot. Fél-egy órát hagyjuk állni, de amíg a bakonyis alap elkészül, addig úgyis lesz ideje pácolódni.

Hozzávalók a bakonyi paprikáshoz:

  • 1-2 fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 ek őrölt piros paprika
  • 4-6 szelet füstölt szalonna
  • 4-6 szelet füstölt császárhús
  • 20-25 dkg őzláb gomba (opcionális)
  • 10-30 dkg erdei csiperke (a mennyiség függ az előző gombamennyiségtől is)
  • 1-2 fej paradicsom és tv-paprika (nálam ez nyáron darált, fagyasztott volt)
  • liszt és tejföl a habaráshoz
  • só és bors
Paradicsomos halleves
Érdemes friss halból készíteni, ezért választottam az afrikai harcsát. Magyarországon tenyésztett, semleges ízű, nagyon jó állagú hal. Készíthetjük tengeri halfiléből is, de figyeljünk, hogy tömör húsú hal legyen, az nem esik szét főzés közben. Tálaláskor tortilla helyett adhatunk hozzá pirítóst.

Második etap a bakonyis alap elkészítése. Ehhez először szalonnakockákat kezdünk lepirítani, majd jöhet a feldarabolt vöröshagyma, amit a füstölt császár csíkok követnek. Az illat már alakul a konyhában, a srácok most kezdenek érdeklődni, hogy mi is lesz az ebéd. Ha már szépen bebarnult minden, akkor pirospaprikával megszórjuk az alapunkat, amire érkezhetnek az erdei és bolti gombák apróbb darabjai, felkockázott részei. (A kalapokat még tegyük félre, azokat kicsit lesütjük majd, és a végén kerülnek az ételre). A gombás, hagymás cuccot felöntjük kevéske vízzel, majd még jöhetnek a felszeletelt, felkarikázott paradicsom és paprika részek, ami az én estemben fagyasztott, darabolt formában kerültek a lábasba. Fedő alatt majd 20-25 perc párolás következik.

Harmadik etapban a bepácolt harcsakockákat az összepárolt alapba pakolgatjuk, de finoman, hogy ne törjenek össze. Ha kavarjuk, akkor is kíméletesen bánjunk velük, mert nem az a cél, hogy egy pépes masszát kapjunk, hanem hogy szép húskockák kerüljenek az asztalra. Ha a húsok megpuhultak, akkor egy tejfölös, lisztes habarással zárjuk a műveletsort.

Rántott harcsafilé
A harcsa kellemes ízű, fehér tömör húsú hal, nagyon alkalmas például rántott formában való elkészítésre. Bármilyen köretet adhatunk mellé, de szerintem a legfinomabb valamilyen majonézes salátával, vagy valamilyen majonéz alapű mártogatóval.

Hozzávalók a galuskához:

  • kb. 40 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 20-25 dkg juhtúró
  • 1-2 ek kapor
  • 1 ek vaj
  • só, ha igényli
  • víz, amennyit felvesz

A három tojást felverjük, az összetevőket egy nagy tálban összedolgozzuk, a vízmennyiséggel pedig beállítjuk a kívánt állapotot. Zubogó, forró vízbe szaggatjuk a tésztát, majd a kész galuskát kihalásszuk, ha már a víz felszínén úszkálnak. Utolsó fázisként a gombák kalapjait felszeleteljük, majd vékonyka olajon lesütjük őket, aztán már tálalhatunk is.

Mire ide érek, addigra már a fél család a konyha környékén téblábol, kóstolgat – ugyanis baromi finom az illat. Tamás fiamnak ez különösen nagy ünnep, mert a családban ő a legnagyobb harcsapaprikás fun. Most egy kicsit másként készült a mű, mint ahogy megszokta, de az ebéd végén nincs kétségem, hogy jó lett a fogás, ugyanis vihartempóban tűnt el a kitálalt mennyiség.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!