Facebook hozzászólás
586

Húsos szalonnával a legjobb!

Juhtúrós sztrapacska szalonnával meghintve

Igazi kalóriabomba, de néha megéri bűnözni. Készíthetjük szalonna nélkül is, csak simán juhtúróval és esetleg némi tejföllel meglocsolva, így talán kevésbé üli meg a gyomrunkat, ám legalább egyszer muszáj kipróbálni a szalonnás verziót is.

A sztrapacska elkészítése eléggé macerás, a végeredmény viszont kárpótol minket a nehézségekért. A főtt burgonya lereszelése idő és munkaigényes, megpróbálhatjuk robotgéppel aprítani, de őszintén szólva az nem az igazi. De ha meg vagyunk a krumpli nudlival, onnan már minden simán megy.

Fotó: Depositphotos
Hozzávalók:

50 dkg főznivaló burgonya
30 dkg liszt, de ez lehet több is vagy kevesebb a krumplitól függően
30 dkg juhtúró
1 evőkanál zsír
30 dkg húsos szalonna
2 dl tejföl
só, bors

Elkészítés:

A burgonyát megmossuk, majd héjával együtt feltesszük főni. Ha megfőtt kihűtjük, meghámozzuk, majd lereszeljük, esetleg krumplinyomón áttörjük.  A masszát sóval, borssal ízesítjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a lisztet és összegyúrjuk. Akkor lesz jó, ha körülbelül olyan állagú lesz, mint a nokedli tészta. Közben feltesszük a vizet forrni. A forrásban lévő vízbe szaggatjuk bele a krumpli nudlikat, ha feljöttek a víz felszínére már ki is vehetjük őket. A szalonnát felvágjuk, majd kevés zsíron kisütjük, az elkészült ropogós szalonnát kivesszük, félre tesszük. A megfőtt sztrapacskát rögtön át is forgathatjuk a szalonnazsíron és amíg még meleg rámorzsoljuk a juhtúrót. Tálaláskor rászórjuk a szalonnát és még tejföllel is meglocsolhatjuk.

Még több recept:
Mákos nudli szilvalekvárral nyakon öntve



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!