Kelbimbós kacsaszárnytőleves egyenesen Egerből
A kelbimbó a meglátásom szerint elég megosztó alapanyag – az emberek jó része nem tudja a tányérján elképzelni, míg a másik fele rajong érte. Én ehhez a második csoporthoz tartozom, csak valahogy nagyon ritkán jut eszembe a zöldségesnél, hogy vegyek egy-egy adagot. Most azonban ott mosolyogtak rám a rekeszben, én pedig úgy vásároltam meg őket, hogy fogalmam sem volt róla, hogy mi fog belőlük készülni. Napokig a hűtőben várták az ihletet, míg aztán hoztam négy darab jókora kacsaszárnytövet, amikből pedig levest terveztem készíteni.
És nemcsak levest akartam készíteni, hanem párhuzamosan alaplevet is szerettem volna gyártani – úgyhogy ezt a két projektet összekötöttem, vagyis először készítettem egy jó nagy fazék kacsa alaplevet, majd ebből az alapléből kiloptam egy jókora adagot, amiből aztán kreáltam egy kelbimbós levest.
Ne várjatok most konkrét receptet, mert őszintén minden ösztönből ment, vagyis nem porciózgattam, nem írtam fel semmit, csak szólt a zene a konyhában, én rozéztam – a leves pedig szépen kialakult a végére – írta Hegyvári zoltán.
Nos, azért lássuk a főbb műveleteket – rutinos háziasszonyok ezt a részt lazán átugorhatjátok… 🙂 A négy darab szárnytövet hideg vízben feltettem főni egy nagy lábasban, közben pedig minden zöldséget megpucoltam, előkészítettem. Amikor elérte a kívánt hőfokot a leves alapja, akkor lejjebb vettem a gázt, a habot több lépcsőben leszedtem, majd fűszereztem a levet. Só, szemes bors, petrezselyem ment a lébe, majd amikor már lehetett, akkor bezöldségeztem az alaplevet.
Amikor a húsok már szépen leváltak a csontokról, akkor egy villával leszedegettem az összes húst, és egy tányéron félreraktam őket. Egy kisebb lábasba szedtem ki annyi kacsa alaplevet, ami a megítélésem szerint elegendő lesz – a többit pedig Eszti kiporciózta, és már vitte is a fagyasztóba.
Három sárgarépát és négy krumplit megpucoltam, majd feldaraboltam, a kelbimbók külső rétegeit leszedegettem, majd kettévágtam mindet. A forró alaplébe beleszórtam a félbevágott kelbimbókat, majd főztem őket. Amikor már egy picit kezdtek puhulni, akkor jöttek a répák, majd kis idő múlva a burgonyakockák is. Még kapott a leves egy kevés őrölt borsot, sőt még sót is – ugyanis a kelbimbó és a burgonya nagyon igényelte. A véghajrában a lefejtett, majd kicsit össze is darabolt kacsahúsokat is beleszórtam a levesbe – egyet még rottyantottam rajta, és már tálaltam is.
Azt még azért meg kell említenem, hogy Samu kutyánk szeme szinte könnybe lábadt, amikor meglátta a méretes kacsacsontokat, úgyhogy aznap nagyon népszerű voltam a családban… 🙂
Hozzászólás zárolva.