Facebook hozzászólás
11 555

Krumplis muszaka – szerb recept szerint

Egy tepsis krumpli olyan, mint a népmese. Mindenki elvesz vagy éppen hozzáad valamit, és saját szája íze szerint variálja. Ez a recept Szerbiából érkezett, ott így készül a krumplis muszaka. Hát, nem csalódtunk benne! Vacsorának is kitűnő!

Nagyon látványos, nem csak finom

Hozzávalók:

  • 40 deka darált hús
  • 1 kg burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 tojás
  • 1 pohár tejföl
  • kevés tej
  • só, bors, őrölt piros paprika, ételízesítő

Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, vékony karikákra szeljük, megfűszerezzük sóval és ételízesítővel. A hagymát elszeljük, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a darált húst. Sózzuk, borsozzuk, meghintjük őrölt paprikával és lassú tűzön kb 1o percig főzzük. A tepsi alját olajjal vékonyan meglocsoljuk, és elosztjuk rajta a karikákra vágott krumplit. A következő réteg a hús, majd ismét a krumpli. Előmelegített sütőben 2oo fokon kb 45 percig sütjük.

Közben elkészítjük hozzá az öntetet:  a 3  tojásból, tejfölből, tejből a só, bors, őrölt paprika hozzáadásával. Kb.  45 perc után kivesszük a muszakát a sütőből, ráöntjük az öntetet és kb 15 percre visszarakjuk sülni. Tetszés szerint sajttal megszórható.

Aki a burgonyát szereti, rossz ember nem lehet! Nekik ajánlunk egy isteni salátát is, szalonnával!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!