Facebook hozzászólás
493

Kukoricás, sonkás leves

Az angoloknak van egy ételük, a chowder (ejtsd: csóder), ami egy igen tartalmas, sűrű leves, a mi fogalmaink szerint már-már főzelék. Most sonkával és kukoricával próbáljuk ki ezt a laktató fogást.

Kukoricás, sonkás leves Kép: pixabay.com
Kép: flickr.com

Hozzávalók:
15 dkg bacon apróra kockázva
1 evőkanál vaj
1 vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma összenyomva
1 doboz konzerv kukorica (fagyasztott is megfelel)
4-5 ágacska kakukkfű levelei
2 evőkanál liszt
7 dl tej
2 db burgonya felkockázva
maradék sonka kockákra vágva

Elkészítés:
Olvasszuk meg egy edényben  a vajat, a bacon kockákat süssük rajta ropogósra, majd szűrőkanállal szedjük ki a zsiradékból a pörcöt, tegyük félre. A zsiradékon pároljuk puhára a kétféle hagymát. 2-3 perc múlva jöhet az edénybe a kukorica és a kakukkfű, forrósítsuk fel, majd szórjuk meg az egészet a liszttel. Enyhén pirítsuk meg, majd engedjük fel a lábas tartalmát a tejjel. Folyamatosan kevergessük, míg kissé be nem sűrűsödik. Ekkor tegyük bele a felvágott burgonyát, és főzzük addig a levest, míg a krumpli meg nem puhul. Adjuk a levesbe a sonka kockákat, és korrigáljuk a sűrűségét még egy kis tejjel, ha szükségesnek találjuk. Tálaljuk a pirított baconnel, ízesíthetjük apróra vágott újhagyma zöldjével, de ha jobban szeretjük, egy nagy csipet reszelt cheddar sajttal.

Sonkás-sajtos muffin
A muffin nem csak édesen jó, de kitűnő vendégváró sós formában is. Persze egy gyors vacsorának salátával sem fog csalódást okozni.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!