Facebook hozzászólás

Lecsó és csusza, avagy kettő az egyben

Ez tipikusan az a pillanat, amikor nem tudsz dönteni mit is ennél. …lecsót? …túrós csuszát? Itt áll Steffel Csaba férfiasan jó megoldása! 

Lecsós túrós csusza, Kép: Steffel Csaba
Kép: Steffel Csaba

Hozzávaló:

Elkészítés:

A csuszatésztát kifőzzük. Lecsót készítünk; a vöröshagymát félkarikákra vágjuk, sertészsíron üveges sütjük. A paprikát és a paradicsomot feldaraboljuk és a hagymához adjuk, megsózzuk, és egy kevés őrölt köménnyel ízesítjük, majd kívánt puhaságúra pároljuk, arra ügyelve, hogy túl sok leve ne maradjon. (A kömény nem fűszere a lecsónak, de el sem rontja, ennek az ételnek, pedig kimondottan jót tesz.)  A szalonnát apró kockákra vágjuk és egy pici zsíron szépen megpirítjuk, aztán pörcöket egy tálkába kiszedjük. A fokhagymát szép aprókockákra daraboljuk. A szalonna pirításánál visszamaradt zsíron, átmelegítjük, finoman megpirítjuk a kifőtt csuszatésztát, közben beleszórjuk az fokhagymát, vigyázva, hogy meg ne égjen. Tálalás előtt a tésztát összeforgatjuk a lecsóval, tányérra halmozzuk, rámorzsoljuk a túrót, és a tetejét a szalonnapörccel koronázzuk. Jó érvágyat!

Karalábé és levese szeretettel
Egy jó kis tartalmas leves, így egyszerűen, mint a hétköznapokon, nincs benne semmi különleges, pláne nem extra… (talán csak egy kis szeretet – Steffel Csaba szerint. Igen itt a karalábé szezonja, fogjunk gyorsan hozzá!

 

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

TEST ÉS LÉLEK

Nem százas, csak 99?

Becslések alapján napjainkban mintegy 200.000 honfitársunk szenved Alzheimer-kórban vagy valamilyen, különböző…

Ég veled, mobil! Most nincs olvasás!

Sokan csak most jutnak odáig, hogy végre szabadságra menjenek. A rég áhított utazás azonban többekben félelmet…
1 / 1 491

CSALÁD

Pénz van? Nyugi van? Hol írjam alá?…

Továbbra is a tisztességes fizetés a legfontosabb egy mai magyar munkavállalónak. Egy friss kutatásból azonban az is kiderült, hogy nőttek az igények. A tudatos munkavállalók…
1 / 138

DIVAT ÉS SZÉPSÉG

1 / 143

Receptek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!