Facebook hozzászólás
1 037

Májgaluska leves kacsamájból

Tudom, hogy egy háziasszonynak nem nagy truváj elkészíteni egy májgaluska levest, de én most veszítettem el a szüzességemet – legalábbis ezen a fronton – írja egri húsimádó barátunk. Mint hozzétette, régen tervezte már, hogy varázsol egy ilyen fogást, de valahogy mindig közbejött valami más. Most azonban egy szupermakretben megakadt a szeme a kacsaleveses dobozokon, amik a hűtőben várták az Ő hercegüket – amikből aztán gyorsan meg is vett kettőt. Először még csak kacsa alaplében gondolkodott, de kiderült, hogy van a dobozokban valamennyi máj is – úgyhogy nem csak alaplé, hanem egy répás májgaluska leves tette szebbé és finomabbá az őszüket. 

Most nem fogok konkrét receptet írni, mert csak random készült minden, úgyhogy nagyjából a menetet rögzítettem, Ti pedig többnyire úgyis tudjátok, hogy miként kellene egy ilyen levest profin megcsinálni.

Májgaluska leves, Kép: Hegyvári Zoltán
Májgaluska leves, Kép: Hegyvári Zoltán

Szóval egy jó nagy fazékba feltettem a kacsa-alkatrészeket főzni, amibe természetesen ment bele mindenféle zöldség, majd szép gyöngyözés közben foglalkoztam sok minden mással. Természetesen a habot leszedtem, só és bors illetve kömény is került a lébe – majd amikor már késznek ítéltem meg – akkor Esztikém profin leszűrte a levet.

Második körben a répákat tisztítottam meg, majd nagyjából azonos kockákat vágtam belőlük. A répákat vajon előpirítottam, kicsit hagytam, hogy karamellizálódjanak a kockák. Amint már úgy ítéltem meg, hogy jó az állaguk – akkor kevés alaplével felöntöttem őket, majd egy kicsit hagytam az egészet. A kacsamájakhoz daráltam le egy hagymát, majd megdinszteltem az egészet. A cutterban a májakat szintén ledaraboltam, majd ment melléjük a hagyma, tojás, liszt, zsemlemorzsa és petrezselyem zöld is – majd az összetevőket alaposan összedolgoztam. Só és bors még ment bele, na meg annyi zsemlemorzsa, amennyit felvett a cucc.

Mivel nem akartam összebarmolni a gyönyörű levest, ezért sima forró vízben főztem meg a májgaluskákat, majd a tálalás előtt azért összeforraltam a répákat és a galuskákat is.

Hogy milyen lett? Nekem nagyon bejött – ugyanis nagyon ritkán eszem ilyen levest, mert valahogy nálunk a csajoknak (a páromnak illetve anyukámnak) ez a fogás nem nagyon jutott az eszükbe – mostanáig.

Őszi tejszínes vadnyúlleves erdei gombákkal
Tartalmasabb, forró levesek kerülnek egri húsimádó bartáunk asztalára, amikor jönnek a hűvösebb, őszi napok. Ím ez erre egy remek példa! Hegyvári Zoltán talált a fagyasztónkban egy csontos vadnyúl-alkatrészt, amin sajna nem sok színhús van – viszont amiből tökéletes alaplevet vagy levest lehet készíteni. A fagyasztónkban a hús mellett volt még egy kilónyi erdei gomba keverék is, amit rögtön meg is feleztem – és ki is alakult a koncepció.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!