Facebook hozzászólás
1 436

ANDALÚZ ÁLOM - MAGYARUL

Mediterrán zöldséges halleves

Akkor ismét tegyünk azért, hogy több hal fogyjon! Ez a recept egy andalúz tapas-bárból származik, kicsit átírva a hazai lehetőségekre. Meg lehet vele mutatni a hal ezernyi arcát, és azt hogy van a halászlén kívül is halleves. Érdemes tömör húsú hallal dolgozni, és amikor az edénybe kerül, akkor már csak óvatosan keverjük, de inkább rázogassuk.

Mediterrán zöldséges halleves, Kép: Somogyi Zoltán Max
Kép: Somogyi Zoltán Max

Hozzávalók:

Elkészítés:

  1. Vágjuk kockákra a halfilét, sózzuk, borsozzuk. A felhevített olajon pár perc alatt üvegesre pároljuk a hagymát. Adjuk hozzá a répákat, hintsük meg egy kevés ételízesítővel, pirítsuk 2-3 percet. Keverjük hozzá a zúzott fokhagymát, és öntsük fel 1-1,5 liter hideg vízzel.
  2. Közepes lángon főzzük 6-8 percig, míg a zöldség megpuhul. Vágjuk félbe az olajbogyókat, és a hallal együtt adjuk a leveshez. Főzzük pár percet, és frissen vágott metélőhagymával hintsük meg tálaláskor.

Jó étvágyat hozzá: Max!

Tejszínes halleves burgonyagombóccal

Tejszínes halleves burgonyagombóccal, Kép: Somogyi Zoltán Max
Kép: Somogyi Zoltán Max

Hal és burgonya (Fish&Chips), a klasszikus, más kivitelben, levesként. Nyilván amelyik páros sütve jól illik egymáshoz, az főzve sem lehet ellenség. Ismét egy olyan leves, ahol meg lehet mutatni a hal ezernyi arca közül egy újabbat. Ha ki tudunk lépni a halászlé, sült hekk (sicc!) és harcsapaprikás háromszögből, és egy kicsit nyitottak vagyunk, akkor rájövünk, mennyi minden kihozható egy jó alapanyagból. Ez is Max konyhájából került ki!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!