Facebook hozzászólás
2 049

Őrülten jó branzino filé franciásan

Szerencsém volt a minap, az egyik boltban csodálatos branzino filét, találtam, a zöldséges részlegen pedig formás kis édeskömények mosolyogtak rám – mesélte el sztoriját az őrülten jó étkek tudora. Branzino, édeskömény, borsó, szeretet – mindössze ennyi kell a következő fogáshoz. Steffel Csaba mégis úgy érezte, valami nevet kell adnia néki, ezért, és mivel először a nagy Pepin bácsinál találkoztam ezzel, vagy legalábbis ilyesmi körettel, na meg aztán vajat is adtam hozzá rendesen – franciásnak kereszteltem. 

Franciás hal, Kép: Steffel Csaba
Kép: Steffel Csaba

Hozzávalók: 

Elékészítés: 

A gerslit 4-5 órán át hideg vízbe áztatjuk, majd sós vízben kb, 40 perc alatt megfőzzük. A megtisztított halfilék bőrös felét picit bevagdossuk, majd mindkét oldalukról megsózzuk és citromlével finoman lecsepegtetjük; félretesszük.

Az édeskömény szárrészét kicsit visszavágjuk (nem kell teljesen levágni; de természetesen ez függ attól is, hogy mennyit hagynak rajta a termelők), a torzsrészét kivágjuk, a többit pedig kedvünkre daraboljuk (kisebb-nagyobb kocka, félkarika, stb…).

Kukoricában sült tilápiafilé
Ma semmit sem főztem magamnak a reggeli kávét leszámítva, bár tudom, hogy az is lehet kihívás egyeseknek. Az, amit most megosztok veletek, az egy régebbi, úgymond raktáron heverő étek. Kifejezetten fülledt, meleg időben készült, amikor isteni egy korty hideg sör is, hisz – mint tudjuk – a hal úszni kíván… Ha ízlett az előző recept, ezt is próbáld ki!

Egy nagy serpenyőben olívaolaj és vaj keverékén 5-10 percig pirítjuk a feldarabolt édesköményt, majd megsózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fagyos borsót, felöntjük a borral, 1-2 citromkarikával és babérlevéllel ízesítve puhára pároljuk; közben szükség szerint vizet adhatunk hozzá, de úgy, hogy mire elkészül, megpuhul, csak minimális leve maradjon.

A halfilékről papírtörlővel segítségével leitatgatjuk a felesleges nedvességet, megborsozzuk és először a bőrös felükkel lefelé, aztán megfordítva, forró olívaolajon pár perc!!! alatt szépen megsütjük.

(A bőrös halfiléket, mindig a bőrös felükkel lefelé kezdjük sütni, és 15-20 másodpercig finoman lenyomva, „lesúlyozva” tartjuk, hogy a bőr kisimulva süljön, és ne ugorjon össze, ne kunkorodjon fel. Ezt a mozzanatot kézzel is végezhetjük, bátran, hisz’ nem bő olajban sütjük, és a halfiléket is szárazra töröltük, tehát nem szabad fröcskölnie!)

Tálalás előtt a forró zöldborsós raguba belekeverjük a gerslit, majd a tűzről levéve, 1-2 kanálnyi vajat keverünk bele. Tálaláskor reszelt citromhéjjal koronázhatjuk.

Feltétlenül ki kell próbálnunk, mert nagyon kevés halat eszünk! Jó étvágyat!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!