Facebook hozzászólás
1 495

PARÁDÉS EBÉD LUSTASÁGBÓL

Paprikás csirkefalatok zelleres hajdniával

Rövid idő alatt valami egészen finomat kellett kitalálnia a mai ebédre Steffel Csabának, mert úgy döntött: ezen a héten kétszer is lusta-napot tart. Saját bevallása szerint ez remekül sikerült! Bízzunk benne, hiszen minden receptje aranyat ér!

Paprikás csirkefalatok hajdinával, Kép: Steffel Csaba
Kép: Steffel Csaba

Hozzávalók:

Elkészítés:

A csirkemellet falatnyi darabokra vágjuk, és egy kevéske zsiradékon pár perc alatt elősütjük, fóliával letakarva félretesszük.

A vöröshagymát és a bacont felaprítjuk, abba az edénybe, amelyikben a húsokat elősütöttük, együtt üvegesre sütjük, meghintjük fűszerpaprikával sóval, borssal, majoránnával, köménnyel, 1-2 babérlevéllel ízesítjük, hozzáadunk 2 gerezd zúzott fokhagymát, elkeverjük, aztán egy kis vízzel felöntve, 5 percig lassan forraljuk.

Közben a paprikát feldaraboljuk, és az elősütött húsfalatokkal együtt az alaphoz adjuk.

Ismét felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és kb. 10 perc alatt készre főzzük, befejező műveletként tejfölből és lisztből készült habarással besűrítjük.

A hajdinát a rizshez hasonlatos módon készítjük el, amihez már az elején 1-2 szál, kis kockára darabolt szárzellert adunk.

 

Jó étvágyat kíván hozzá: Steffel Csaba!

Pikáns zöldséges fülecske

Pikán zöldséges fülecske, Kép: Steffel Csaba
Kép: Steffel Csaba

Milyen zöldségleves az, amelyikben nincs egy kis hús? Ez az utóbbi idők kedvenc mondata, vagy legalábbis a lényege. Ez az igazság Margó és Ági főzős műsorában hangzott el. Akkor én ezen egy jót mosolyogtam, ők pedig egy egész csirkét beledaraboltak a levesbe. Amikor ezt a tésztát elkészítettem, egy jót mosolyogtam magamon; ? bár az a kicsi kis szalonna megbocsátható. Ugyi? Ezt kérdezi Steffel Csaba blogíró.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!