Facebook hozzászólás
293

Quiche – a franciák kedvence

Ez a francia tésztaétel egyáltalán nem bonyolult, és ezerféleképpen variálható. Akkor is működik, ha szinte semmi nincs otthon!

Kép: allotmentgarden.org

Hozzávalók
A tésztához:

15 deka liszt
7,5 deka margarin
½ kávéskanál só
esetleg fokhagyma vagy ízlés szerinti zöldfűszer
A töltelékhez:

1 konzerv (vagy üveges) spárga
kevés füstölt sonka vagy maradék sült hús
ízlés szerint zöldfűszerek, só, bors
Az öntethez:

2 tojás
2 deci tejszín

Elkészítése
A tészta hozzávalóit összemorzsoljuk, majd apránként annyi vizet teszünk hozzá, hogy egyenletes, de nem ragacsos, gyúrható masszát kapjunk. Fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe tesszük. (Lehet tovább is, akár egy éjszakára is!)
Egy kerek gyümölcstortaformát sütőpapírral kibélelünk, és beleigazítjuk a vékony lappá nyújtott tésztát. Akkorára kell nyújtanunk, hogy a szélén pereme legyen.
A lapon elrendezzük a spárgaszálakat (mivel konzerv, nem kell megfőzni, de ha friss zöldséggel dolgozunk, pároljuk elő, mielőtt a pitébe kerülne) és az apróra vágott sonkát vagy húst. Finoman megfűszerezzük.
Ezután 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a tészta széle már nem tűnik nyersnek.
Közben elkészítjük az öntetet. A tejszínt a tojásokkal kikeverjük, fűszerezzük. 20 perc után a pitét kivesszük a sütőből és óvatosan „feltöltjük” az öntettel. Újabb húsz percig sütjük, vagy addig, amíg az öntet rugalmas, puding állagú nem lesz.

Tipp: Bár nem autentikus, de nagyon finom, ha sajtot reszelünk a tetejére.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!