Facebook hozzászólás

Steak marhahátszínből – egyenesen Pammer Lívia sütőjéből

Igazán finom és jól elkészített steaket eddig csak Törökországban ettem. Nagyon fontos a hús minősége, az elkészítés mikéntje. Én magam még soha nem készítettem otthon, ez volt az első próbálkozásom, hogy egy jó steaket együnk. Egy kétkilós hátszín darabot bepácoltam, pár napig érni hagytam, majd másfél ujjnyi széles darabokra vágtam … de kezdjük az elején. Milyen a jó alapanyag?

Megpróbáltam körbejárni a témát, és úgy döntöttem, nem részletezem, hanem az itt  található oldalt ajánlom szíves figyelmetekbe – írja Lívia. Kiválóan leírja a marhasteakek fajtáit. A húst többféleképpen süthetjük, ki ki ízlése szerinti sütési fokozattal. Egy kis mankó, hogy melyik sütési forma mit takar:

Steak, Kép: Pammer Lívia
Kép: Pammer Lívia

Blue: A húst kis pirított szalag övezi, belül nyers, és még csak átmelegedve sincs. Most, hogy egymás után minden fokozatot végigkóstoltunk, úgy látjuk, nem sok értelme van, akkor már carpaccionak jobb az a hús, mert steaknek a rare, medium rare ízletesebb.

Rare: A húst nem túl széles pirított szalag övezi, belül nyers, langyos.

Medium rare: A húsimádók üdvözítő fokozata, széles pirított szalag, belül még nyers, teljesen átmelegedve. Kifejezetten ízletesebb, mint a rare.

Medium: Bátortalan húsevők bátran ehetik így, a hús belül sem nyers, ellenben még szélesen szép rozé.

Medium well done: A hús itt már  teljesen át van sütve, belül a közepén még egészen halvány rózsaszín csík húzódik és nedves.

Well done: A hús teljesen átsütve, de nedveit megőrizve kerül az asztalra. Belül sem rózsaszín.

Tehát nálam marhahátszínből készült el a steak, mediumot és medium well done-t sütöttem.

A pác: mustárral vékonyan átkenve, olajjal teljesen felöntve, letakarva  4 napig hűtőben pihent.

Rákhússal töltött avokádó
Végtelenül egyszerű ám annál finomabb előétel. Extra gyorsan elkészül, semmi macera nincs vele. Törökországban az egyik kedvencünk volt – írja kedves receptjéről Pammer Lívia! Próbáljuk csak ki!

Aznap mikor sütésre került a dolog, kb. 2 órával a sütés előtt kivettem a hűtőből. Másfél ujjnyi vastag szeletekre vágtam, majd felhevített serpenyőben mindkét oldalon 3- 3,5 percig sütöttem. Sóztam, frissen őrölt borssal fűszereztem. Ezután rácsra helyeztem, és konyharuhával letakarva annyi ideig pihentettem amennyi ideig sült. Ha idegenkedünk a “véres ” hústól, a sütési időt meghosszabbíthatjuk, de könnyen kiszárítható és cipőtalpszerűvé tehetjük ezt a nagyszerű húsféleséget. Én is inkább a sültebb steak felé hajlok, de próbáltam úgy belőni, hogy a medium és a medium well done közé essen valahova a sütési fokozatom. Porhanyós, szaftos és ízes marad így a hússzelet.

Köretként sütőben sült cikkekre vágott rozmaringgal, sóval szórt burgonyát és mézes mustárt kínáltam hozzá.

 

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Pornó vagy szakértő?

Mindenki tanítja, senki sem csinálja - általában ebben a helyzetben találjuk magunkat, ha egy téma kapcsán tanácsra van szükségünk. Ha azonban a szexről van szó, megváltozik a felállás: mindenki…
1 / 211

OTTHON

Keresd a számlákat, ha társasházba költöznél!

Hamarosan már annak is utánanézhetnek a lakásvásárlók, hogy milyen anyagi helyzetben van a társasház, ahová…

Ne gyulladj be fölöslegesen!

Minden fűtési szezon előtt elengedhetetlen a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzése, karbantartása, ha kell javítása.…
1 / 348

CSALÁD

Felelőtlen szülő lennék? Most kiderül!

Aggódik gyermekei online-biztonsága miatt a szülők 84%-a világszerte, mégis a csemeték egész gyermekkora alatt átlagban mindössze 46 percet fordítanak arra, hogy az online…
1 / 140

Ünnepi receptjeink

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!