Facebook hozzászólás
439

Sütőtökös kalács

Lassan elfogy a piacról a sütőtök, ezért érdemes még azelőtt kipróbálni a receptet, hogy eltűnne jó néhány hónapra a szemünk elől. Természetesen nem csak rénszarvas formát alakíthatunk ki a közepén, hanem bármilyen mást is.

Sütőtökös kalács, Kép: receptguru.cafeblog.hu
Kép: receptguru.cafeblog.hu

Hozzávalók:
Kakaós piskótához:
3 tojás
8 kanál cukor, vagy eritrit
4 kanál olaj
1 tasak sütőpor
8 kanál liszt
1 csésze sütőtök püré
1 tk. fahéj
1 citrom és 1 narancs reszelt héja
1 tk. mézeskalács fűszer
1 ek. kakaópor

Világos piskótához:
ugyanezek, csak mézeskalács fűszer és kakaó nélkül

Díszítéshez: 250 g mascarpone, édesítőszer ízlés szerint

Elkészítése:
A kakaós tésztához a tojásfehérjét felverem a cukorral, majd hozzáadom az olajjal, sütőtök pürével, fűszerekkel és a citrom reszel héjával összekevert tojássárgákat. Enyhén összekeverem, majd a sütőporral elkevert lisztet is beleforgatom.

A tésztát egy vajjal kikent, kilisztezett hosszúkás formába öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 percig sütöm. Hagyom kihűlni, majd tetszőleges formákat szúrok ki belőle. Nekem úgy jött jól ki, hogy a kakaós piskótát hosszában elvágtam és a hópehely és a szarvasfej formákat így szúrtam ki.
Belelendültem a munkába, sajnos a fázisfotók kimaradtak.

A sütőformát elmosom, úja kivajazom, lisztezem, jöhet a második sütés.
Összeállítom a világos tésztát is, majd egy keveset öntök a forma aljába, amennyiben pl a barna tésztarészeknél van olyan részlet, ahova később nem jutna.
A kakaós szeleteket szorosan beállítom a formába. Azért fontos, hogy szorosan álljanak a szeletek, hogy a világos tészta nem tudjon közé folyni. Végül a világos tésztát ráöntöm a kakaós szeletekkel rakott formába, majd újabb 20-40 perc alatt kisütöm.

A díszítéshez a mascarponét édesítem, majd rákenem a sütire, szerintem így az igazi. Ha nem szeretnél krémet tenni a tetejére, porcukorral is megszórhatod. Ma már egy diétában sem kell lemondani arról, hogy finom ételek kerüljenek a tányérunkra, ez a nudli is édesítőszerrel, fehér búzaliszt helyett pedig zabliszttel készült.

Egészségesen finom nudli Katától
Ma már egy diétában sem kell lemondani arról, hogy finom ételek kerüljenek a tányérunkra, ez a nudli is édesítőszerrel, fehér búzaliszt helyett pedig zabliszttel készült.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!