Facebook hozzászólás
451

Szendvics a reggelik királya

A magyar dietetikusok döntő többsége minden nap reggelizik, leggyakrabban szendvics kerül a tányérjukra. Pácienseik több mint kétharmada is rendszeres reggeliző – derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagjai között, a Nestlé gabonapelyhek felkérésére készült friss felmérésből.

A hazai dietetikusok 96 százaléka rendszeresen reggelizik, döntő többségük hetente otthon étkezik először. A szakemberek minden alkalommal felhívják a figyelmet arra, hogy éhgyomorral nem javasolt útnak indulni, hiszen a napi teljesítményt jelentősen . A megkérdezettek reggeli repertoárjának első helyén a szendvicsek állnak, kétharmaduk ezt fogyasztja leggyakrabban. Egyötödük gabonapelyhet tesz a tálba, melyet tejtermékkel kever el, egytizedük pedig kekszet vagy süteményt falatozik a korai órákban – derül ki a Nestlé gabonapelyhek felkérésére, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tagjai között készített felmérésből.

„A kollégáink körében végzett felmérésből adatai szerint a dietetikusok pácienseinek majdnem háromnegyede hetente 3-4 alkalommal reggelizik. Közel kétharmaduk szendvicset, egynegyedük édes pékárut, egytizedük pedig gabonapelyhet választ magának első étkezésül” – mondja Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A szakemberek szerint az ideális reggeli főszereplője a teljes értékű gabona, melynek magas a rosttartalma és kedvező az élettani hatása, ezért klienseiknek szívesen ajánlanak olyan élelmiszereket, amelyek ebben bővelkednek. A teljes értékű gabonával készült pékáruk, gabonapelyhek, müzlik lényeges részét képezik a kiegyensúlyozott táplálkozásnak.

„A teljes értékű gabona az egészség szempontjából fontos rostokat, vitaminokat és ásványi anyagokat biztosít. Az emésztőrendszerre gyakorolt kedvező hatása mellett a teljes értékű gabonával készült gabonapehely változatosan elkészítve, friss gyümölccsel és tejtermékkel kínálva ideális szereplője lehet a családi reggelinek” – mondja Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!