Facebook hozzászólás
4 491

Töltött káposzta Éva módra

Jó töltött káposztát utoljára akkor ettem, amikor nagyanyám, a drága még élt, és ő főzte. Azóta próbálok a nyomába lépni, persze azért haladok is az úton, egyre jobban csinálom én is, de jaj, ha még egyszer megkóstolhatnám az övét, de sokat adnék érte!

Töltött káposzta, Kép: wikipedia.org
Kép: wikipedia.org

Hozzávalók:
 1,5 kg savanyú káposzta

60 dkg darált hús
30 dkg füstölt hús (tarja, vagy bármi más, amit szeretünk)
2 marék gersli (nem árt neki, ha fél órára beáztatjuk előbb)
egy kis fej vöröshagyma
só, bors, pirospaprika
zsiradék a rántáshoz
néhány kanál liszt (mi azt szeretjük, ha nem áll a lé a káposzta alatt, ezért nem túl vékony rántást szoktam készíteni)
Elkészítés:
 A savanyú káposztát hideg vízzel átmosom, majd a felét egy ötliteres lábas aljára terítem. Összeállítom a gombócnak valót: a darált húst összekeverem a gerslivel, a reszelt vöröshagymával, sóval, borssal, kevés pirospaprikával. (Néha a füstölt húsból egy keveset összeapríttatok a késes aprítómmal, és a pépet a húsmasszához adom, nagyon sokat javít az ízélményen.) Gombócokat formálok belőle – én a kicsiket szeretem -, és sugár alakban a káposztára rakosgatom őket. A lábas oldalához szoktam rakosgatni a füstölt hús darabokat. Amikor minden gombóc a helyén van, befedem őket a maradék káposztával. Miközben összeállítom a káposztát, egy fazékban vizet forralok, ezzel a forrásban lévő vízzel engedem fel az összerakott káposztát, hogy a töltelékek ne ázzanak el. Fedő alatt, csendes tűzön rotyogtatom, úgy egy órácskát, talán kicsit többet. Amikor akkurátus vagyok, a puha gombócokat kiszedegetem egy tányérra, és az aprókáposztát berántom, ha nem voltam akkurátus,  a hideg vízzel felengedett rántást belocsolgattam a káposztába úgy, hogy a lábas oldaláról félrehúztam a cuccost. Kiforraltam és kész.
Természetesen tudom, hogy a fenti recept nem igazi töltött káposzta, merthogy a töltelék nem káposztalevélben van, de néhányszor megpróbáltam levélbe tekergetni a töltelékeket, de elég macerás hadművelet, ráadásul a család nem díjazta erőfeszítéseimet: rendre kipiszkálták a húst a káposztából, amit aztán félreraktak, úgyhogy én maradok a töltetlen-töltött káposztámnál. Tálalásnál ne feledkezzünk el sok tejfölt a tányérok mellé készíteni, rögvest a puha kenyér mellé.
Korhelyleves
Hagyományosan olyankor főzzük ezt a savanykás, pikáns levest, amikor nagyobb ivászat után vagyunk, állítólag segít a másnapos gyomron. Hát nem tudom, ez mennyire igaz, főleg ha alaposan megpakoljuk a levest füstölt hússal, de ivászat nélkül is jól eshet ez a tartalmas korhelyleves.

https://www.eletforma.hu/kitchen-aid



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!