A segítség nem üzlet senkinek-ez a rák!
Egyre nehezebb írnom. Minél nagyobb, és megemésztettebb a baj, annál csendesebb, ügyetlenebb az ember. Körüljárta a lehetőségeit agyilag, szétnéz és megtudja, azt ami tudható és elvárható… és érti, elfogadja és persze tapasztalja is, hogy erre nincs emberileg alkalmazható empátia. Már mindent körüllengett a halál és ez már egy más állapot.
Ehhez én puha vagyok…?
Sose felejtem el kolleganőm férjét, Dr. Pusztai Zoltán volt főorvost, aki sebész volt, és nagy tudású, nagyon jó ember. Egy baráti beszélgetésen azt mondta, hogy csak egy sebészt engedne magához nyúlni, Magát.
A szavak mágiája. Meghalt, mert a mentő ide-oda vitte, a kórházak nem fogadták be… nem vállalták. Persze nem egy esetet hallottunk hasonlót. Tudom, hogy ő végig élve, hallotta.
Tudom, ha élne itt lenne mellettem, és szavakkal és az összes lehetőséggel segítene.
Azóta sem találkoztam ilyen orvossal. Az Isten Legyen Veled!
A gyógyítás a legszebb hivatás, nem tudom megérteni, hogy miért hagyták, és hagyják, hogy ennyire elszigetelődjön az élettől és a lényegtől.
Mész az utcán, nem látod, hogy kit látsz! Nem tudod, hogy hányan viselik tiszta arcukon és ruhájuk alatt a szenvedést.
Ebben a korban amiben élünk, ez a betegség áldásként is érhet, hiszen megtanulsz a lényegre látni, figyelni, mert rákényszerít!
És most nagyon nehéz hallgatni! Ez a gégerák!
Hozzászólás zárolva.