Facebook hozzászólás
652

„Bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek…”

Beszóltak? Vérig sértettek? Megaláztak? Mit érzel most? Haragot, gyűlöletet és bosszúvágyat? Felejtsd el! Saját érdekedben jobb, ha megbocsátasz az „ellened vétkezőknek”. Különben magadat mérgezed…

Van, aki sosem, vagy csak nehezen tudja megtenni, és van, aki könnyen ki tudja mondani: "Megbocsátok néked…"

Te már megtetted valaha? Mit éreztél? Hatalmi fölényt? Gőgösen úgy hitted: "kegyelmet gyakorolsz"? Szerepet játszottál és pózoltál, miközben a lelked mélyén továbbra is sértett maradtál? – akkor Te valójában nem tudsz még megbocsátani.

A bölcsek azt mondják, ha valaki valóban megbocsát, – az fölemelkedik. Akár akarja, akár nem. Nem mások fölé helyezi magát, hanem olyan homokzsákot hajít ki a lelkéből, hogy önkéntelenül is magasabbra jut.

Az a kérdés ilyenkor, hogy önmagunkban hogyan intézzük el a sérelmet.

"Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy… vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a mienk többé: ez a megbocsátás. A megbocsátás: egy letapadás megszüntetése. A lényeg a szabadulás." – vallja Müller Péter író.

Nem könnyű. De ha úgy fogjuk fel, "hogy a másik azt tette, amit kellett", vagyis hogy a bántás sorszerűen ért minket, talán ez segít.( Persze ennek akkor is működnie kell, ha a másik olyat művelt, amit egyáltalán nem kellett volna megtennie.)

A "feloldozásunktól" nem ő lesz szabad, és más ember, hanem mi. (Bár hatással lehetünk rá, de ha ő nem szembesül tettével, és nem bocsát meg önmagának, akkor megtisztulni, meggyógyulni sosem fog.)

Ha jó szülő vagy, tudod, hogy a valódi megbocsátás az átölelő gyengédségtől, a legszigorúbb erélyig terjed. Mert a gyermekünket nem a saját sérelmeinken keresztül nézzük, hanem egy szerető "isten szemével", s azt tesszük, ami nekik üdvös és jó.

A megbocsátás olyan, mint egy léggömb.

Amikor letekerjük ujjunkról a zsinórt és elengedjük a lufit, nem nézünk utána, ahogy egyre magasabbra száll, még akkor sem, ha az hangosan szétpukkan. Egyszerűen csak elfeledjük örökre, még a zsinór emlékét is az ujjainkon.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!