Facebook hozzászólás
159

Eggyel többen a fa körül

Az idei évnél sohasem éreztem át jobban a jelentését annak, hogy az ünnepet magunkban hordozzuk…

 

Szó szerint. Pedig az előkészületek éppen úgy folytak, mint máskor.

Mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottam a hangulatos dekorációnak, kezdve az Adventi koszorúval, folytatva jó néhány vidám Mikulással végül fenyőágakkal, angyalokkal és minden idevágóval megkoronázva. 

Idén is, mint mindig, megbeszéltük a férjemmel, hogy az egyszerűség kedvéért elég lesz egy egészen kicsi fa – aztán megvettük a szokásos másfél méterest.

Idén sem akartam túl sok saját készítésű édességgel előrukkolni – aztán csak sikerült egy egész regiment aprósüteményt produkálni. Csak úgy a sütés öröméért, a lakást elárasztó vanília és fahéj illatért.

Továbbá elhatároztam, hogy nem fogok annyi időt és energiát pazarolni a díszcsomagolásra, mert úgyis letépik és kidobják – majd estétől hajnali háromig díszcsomagoltam.

Szóval minden a megszokott rendben zajlott egy kis nehezítéssel.

Nevezetesen a mozgásban erősen korlátozó, görögdinnye nagyságú pocakkal.

Ja, neeem – nem a sütiket ettem meg egyszerre, hanem egy élénken kapálózó kis jövevény várományosaként élhettem át a készülődés örömteli napjait.

Aztán végre ott álltunk mindannyian a fa körül – minden ugyanolyan és mégis minden olyan más volt. Már nem rólunk szólt az egész; apró babacipők, kistakarók, járóka sorakoztak a fa alatt és mindenki arról beszélt vajon még az idén találkozunk-e az új családtaggal vagy Újévi baba lesz; kire fog hasonlítani; mekkora súllyal látja meg a napvilágot és így tovább. Aztán szüleink belekezdtek a bébikori történeteink felemlegetésébe én meg büszkén álltam, mint az idei év egyetlen fontos karácsonyi ajándékának díszcsomagolása, és arra gondoltam, sosem volt kerekebb Karácsonyunk.

Igazából nem most voltunk eggyel többen a fa körül, hanem egészen mostanáig eggyel kevesebben.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!