Facebook hozzászólás
205

Kik a felelősek a kialakult helyzetért…?!

Észrevették, hogy milyen gyakran hallhatjuk a bűnbak kifejezést mostanság? Ha nem mennek jól a dolgaink, képtelenek vagyunk uralni az életünket, úgy érezzük, nem bírjuk befolyásolni a körülöttünk lévő helyzetet, hajlamosak vagyunk egy külső okkal magyarázni, és más embereket (embercsoportokat) hibáztatni.

Tulajdonképp kivetítjük félelmeinket, amelyek valaki másban öltenek így testet, s kézzel foghatóvá válnak.

Talán nem is sejtjük, hogy egyfajta mágikus cselekedetet hajtunk ezzel végre, melynek nagyon is valós gyökerei vannak.

A bűnbak fogalma eredetileg egy izraelita szertartáshoz, az engesztelés napjához kötődik.

A Leviták Könyvének tanúsága szerint ekkor két hasonló kecskebakot választottak ki, amelyeket a Jeruzsálemi Templom elé vezettek, s sorsot vetettek rájuk. Egyikük égő áldozat lett, a másiknak pedig a fejére  helyezte  kezét a főpap, s ráolvasta Izraeli közösségének valamennyi bűnét.

A Leviták Könyve szerint aztán elbocsájtották a pusztába:

" Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá, s a bak elviszi minden bűnüket egy kietlen helyre." (www.kereszteny.hu/biblia)

A Talmud azonban azt írja, hogy ezt a bakot egy magas szikláról (aminek a neve talán Azazel lehetett) alátaszították. Azazel egyébként a modern bibliafordításban a bűnbak fogalmával azonos.

A lényeg azonban az, hogy a szertartás által a nép egy időre megszabadult bűneitől, s ebben rejlik a bűnbak valódi jelentősége.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!