Facebook hozzászólás

Papírgyűjtemény a Knoll-ban

A Knoll Galéria (Liszt Ferenc tér 10. I. em. 17.) mostani tárlatán senki ne keressen mély összefüggést a művek között. Azon túl, hogy XX. századiak, és hogy hordozójuk papír, nincs köztük semminemű hasonlóság. A főleg fotókból és szitanyomatokból álló gyűjtemény tulajdonosainak neve nem publikus, így aki nem vásárlási szándékkal tér be a Liszt Ferenc téri kapualj bújtatta galériába, az nem tudhatja meg, hogy kinek is legyen hálás azért, hogy egy olyan kaliberű magánygyűjteményt vehet szemügyre, melynek tagjai közt megtalálhatóak Kosuth, vagy Marlene Dumas munkái.

Se tartalmi szempontból, se irányzat szerint nem lehet csoportosítani, ugyanis konceptuális, minimalista és pop art mozgalmak vegyesen képviseltetik magukat a fehér falakon, úgyhogy lássuk a műveket kiállítási sorrendben – a teljesség igénye nélkül.

A galéria középső termébe lépve rögtön szemet szúr három kép. A szomszédos falakon elhelyezett művek mindegyike színes, vidám, életteli, így egyből kedvet csinál a tárlathoz. A trió bal oldali tagja Gary Hume cím nélküli képe, melyen egy gombszemű, kék paca néz velem farkasszemet. A pop art-os színvilág, és a dundi forma miatt egyből a szívembe zártam Mr. Pacát, aki úgy virít a zöld háttéren, mint az infantilizmus megtestesítője.

A középső kép Gabriel Orozco sajátos baglyát ábrázolja. Igen sajátos, mivel tollas teste nem más, mint egy doboz petrezselyem, nagy szemei pedig egy konzerv oldalán egymásba fonódó ananászkarikák. A kaja-bagolyról két dolog jut eszembe: az egyik, hogy mi mindenre jó az étel (ez már számtalanszor bebizonyosodott a menzán is, miközben nagy hévvel rakosgattuk kanalunkban a paradicsomleves betűtésztáját), a másik Duschamp Biciklikereke. A dadaista hírnök ready-made-jei és Orozco műve között annyi a különbség, hogy ez utóbbit nem kell agyonmagyarázni ahhoz, hogy elfogadjuk művészetnek.

A trió jobb oldali tagja Sol LeWitt cím nélküli akvarellje. A színes, egymáson hullámzó festéksávokról a napfény ugrik be, ami látszólag fehér, illetve átlátszó, de valójában magába foglalja az összes színt. LeWitt 27×19 centis festménye olyan, mint egy fénymolekula képe gigászi nagyításban.

A jobb oldali terembe fordulva egyből magára vonzza a tekintetemet Bob and Roberta Smith festmény együttese. A magyar népmesék furfangos juhászát és a negatív hős farkast idéző akril festmények felett a következő szövegeket olvashatjuk: “I painted these for you.”, “You paint too fast.”, “You look too fast.”, “Look after your heart.”. Két felnőtt ember játékának vagyok szemtanúja: a “játszunk felnőttesdit!” ellentétének, azaz a “játszunk gyerekesdit!” szerepjátéknak.

A tárlat színes szekciója ezzel a két teremmel ki is merül. A bal oldali helység felé véve az irányt, a középső teremben még megakadt a szemem Nan Goldin Misty és Joey a Horn utcában, Berlinben című fotóján, amin egy kék paróka és több réteg smink alól pislogó transzvesztita látható. A szoba többi képével ellentétben ez egy kicsit szomorú, ugyanis a nőnek látszani akaró férfi kifejezetten férfias. Goldin nem művészi beállításban kapta lencsevégre a kék hajú “hölgyet”, ezért a kép olyan, mintha egy családi fotóalbumból esett volna ki. Életszagúságával sok mindent elárul a transzvesztiták életéről, és egyáltalán nem boldognak mutatja be.

A monokróm képek szobájába lépve, a szemközti falon Kosuth Ex Libris című szitanyomatai fogadnak. Az ex libris olyan kisméretű grafikai mű, ami a könyv fedelének belső borítójára ragasztva a könyv birtokosát jelöli. Kosuth műve esetében nem grafikai alkotásokról van szó, hanem szövegekről, melyek a nyelv tulajdonságait firtatják. A könyveket, mint a verbális kommunikáció felhasználóit birtokosi viszonyba állítja a nyelvvel. A címkéken az ex libris felirathoz nem egy név párosul, mint általában, hanem a nyelvvel kapcsolatos gondolatok. Így a “Nyelv könyveivel” találom szembe magam, ami a könyvek nyelvét, azaz magát a nyelvet kutatja.

Nives Wiedauer Torony című fotómontázsa alaposan körüljárja a torony fogalmát. Ki tudja, hogy a két alkotó munkáinak szomszédsága miatt ugrik-e be Kosuth Egy és három szék című munkája, ami szintén egy tárgy definiálását tűzi ki célul. De míg Kosuth magát a széket, mint tárgyat egészíti ki a róla készült fotóval és definícióval, addig Wiedauer különböző tornyokról készült fotók összemontázsolásával próbálja megfogalmazni, hogy mi a torony. Az Eiffel torony, a Notre Dame, a Pisai ferde torony, egy román, egy antik és egy gót torony kapcsolódnak össze, eklektikus alakzatot eredményezve.

Alan Charlton cím nélküli szitanyomatán egy vastag fekete sáv látható fehér alapon. A képen belüli és kívüli fehérség összeolvadni látszik, így a kiállítási tér kiegészíti a művet, míg a fekete sávban saját magamat látom, mint a körülölelő fehér térben álló alakot.

A monokróm terem egy egészen más világ, mint színes munkákat kiállító társai. Ahhoz képest, hogy egy nagyon vegyes gyűjteményről van szó, a rendezőknek sikerült kialakítaniuk egy olyan koncepciót, ami a sokféleségben egyfajta rendet teremt. A sokféleség elemei pedig mind bravúrosak – dicsérvén az anonim gyűjtők ízlésvilágát.

(A tárlat május 31-ig tekinthető meg.)

Barsi Böbe             

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Így add bele a szíved!

Bár a piros szín és a szív évszázadok, ha nem évezredek óta, a szerelem jelképe, párunk egy doboz szív alakú bonbon láttán bizony elgondolkodhat: hol marad mindebből a gesztus és a kreativitás? Vannak…
1 / 210

OTTHON

Ásó, kapa, nagyharang – helyett az Égig érő fű

Most is bejött: a kevesebb több. Nagyon kevés időt tudunk otthon tölteni, de olyankor olyan jól esik kiülni a…

Ahol 15-25 millióért vehetünk házat

Habár tovább bővül a kereslet, és emelkednek az árak a Velencei-tónál, még mindig rendkívül versenyképes az…
1 / 345

HÍREK

1 / 1 131

Szösszenetek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!