Facebook hozzászólás
1 056

THROWBACK

Akkor és most – a 2000-es évek lánybandái

Három csapat, akiknek dalaira tinédzserek ezrei táncoltak – a tagok némelyike még ma is a reflektorfényben tündököl, mások azonban teljesen kikoptak a köztudatból.

Destiny’s Child

Az 1990-es évek eleje óta aktív Destiny’s Child, 2000-ben alakult át trióvá – később ez a felállás hozta meg a világsikert. A Beyoncé Knowles, Kelly Rowland és Michelle Williams alkotta hármas 2006-os feloszlásáig szállított olyan slágereket, mint például a ’Survivor’, a ’Crazy In Love’, a ’Say My Name’, az ’Independent Woman’, vagy a ’Bootylicious’.

Beyoncé ma is a világ egyik legnépszerűbb popsztárja, aki bármihez nyúl arannyá válik – nevéhez olyan világsikerek kötődnek, mint a ’Single Ladies’ vagy a ’Run The World’.

Kelly Rowland szólókarrierje szintén meglehetősen sikeres, a rapper Nellyvel közös ’Dilemma’ még 2002-ben az év egyik legsikeresebb új száma lett, míg 2009-ben David Guetta ’When Love Takes Over’ slágerében táncoltak hangjára milliók. Mostanában karrierje egy kicsit lelassult, ám el nem tűnt – nemrég jelent meg legújabb, ’Black Magic’ című száma.

Michelle Williams a Destiny’s Child után több területen is kipróbálta magát, gospel dalai mellett például színészkedik is: 2015-ben például St. Louis-ban játszotta az Aida címszerepét; valamint Barack Obama volt amerikai elnök előtt is énekelt a Fehér Házban.

Sugababes

A brit lánycsapat 1998 és 2011 közt tartó karrierjébe több tagcsere is beletartozott – a legnagyobb sikerek azonban a Mutya Buena, Keisha Buchanan és Heidi Range hármashoz kötődnek. Az ő előadásukban jelent meg a brit rekordokat döntögető ’Push The Button’, a szépségideálok ellen küzdő ’Ugly’, valamint az ’Igazából szerelem’ film egyik betétdala, a ’Too Lost In You’ is.

A 2005-ben távozó Mutya helyére érkező Amelle Berrabah ismételten sikerre tudta vezetni a csapatot, így készült például az Aerosmith ’Walk This Way’ című slágerének igen jól sikerülő feldolgozása is, valamint a ’Red Dress’ és az ’Easy’ is.

A mindig is meglehetősen viharos kapcsolatot ápoló tagok, növekvő konfliktusok, és egyre gyengébben sikerülő dalok miatt a Sugababes 2011-ben elköszönt egymástól. Az évek folyamán egyre több jel utal arra, hogy a visszatérésre készülődnek – 2019-ben Amerikában ismételten bejegyezték a Sugababes nevet.

The Pussycat Dolls

Ha a 2000-es évekről beszélünk, egyszerűen nem lehet elfelejteni a PCD-t – a szexi, provokatív és nagyon jól táncoló lányok amellett, hogy több kiemelkedően nagy névvel is jegyeznek közös slágert (pl. Busta Rhymes, will i.am), igazi divatdiktátorként tündököltek, és nem mellesleg 55 millió eladott lemezükkel minden idők legsikeresebb lánycsapatai közé is bekerültek.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!