Facebook hozzászólás
541

Régi fotót posztolt

Eva Longoria 20 év alatt szinte semmit nem változott

A Született feleségek sorozat 17 évvel ezelőtt, 2004-ben indult hódító útjára, és nagyjából ekkor vált ismerté Eva Longoria is, aki nyolc éven keresztül alakította Gabrielle Solis karakterét. A 46 éves színésznő ma főként producerként és főállású édesanyaként tevékenykedik, de emellett még mindig olyan szexi, mint 20 évvel ezelőtt.

Aki követi Eva Longoriát az Instagrammon, az láthatja, hogy a színésznő ideje nagy részét családjának szenteli. Mint ahogy azt több interjúban is elmondta, bár két házassága is volt már, ennek ellenére viszonylag későn ismerte meg élete párját és az anyai érzéseket. Harmadik férjével, José Bastón üzletemberrel 2013-ban ismerkedett meg, majd 2018-ban született meg kisfiuk, a gyönyörű Santiago.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Eva Longoria Baston (@evalongoria)

Azóta Longoria életében változott a sorrend, a kisfia és családja az első, a munka és minden más csak ezután következik. A járvány ideje alatt teljesen leállt produceri munkáival is, és hónapokig otthonában, visszavonultan élt. Az egészséges életmódra és a napi testmozgásra azonban továbbra is nagy hangsúlyt fordított, erről pedig rendszeresen posztolt közösségi oldalán.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Eva Longoria Baston (@evalongoria)

Remek formáját kitartásának és a rengeteg dinamikus TRX és Kettlebell edzésnek köszönheti. Vagyis Evát nem érte váratlanul a bikiniszezon, alaposan felkészült rá és ezt meg is mutatja. Gyakran tesz közzé fürdőruhás képeket is, mint például az a piros bikinis kép, mely mellé csatolt egy 20 évvel ezelőtti felvételt is. Címnek pedig frappánsan csak annyit írt: Már 20 évvel ezelőtt is tudta, hogy a piros az ő színe.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Eva Longoria Baston (@evalongoria)

Még több sztárhír:
A 42 éves Kate Hudson kirobbanó formában van



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!