Browsing Tag

felkészülés

Gasztrocsúcs Budapesten

November 8-án együtt főz a jelenlegi magyar Bocuse d'Or csapat, azaz Pohner Ádám, Csillag Richárd, Segal Viktor és Hamvas Zoltán, két norvég Bocuse legenda, Odd Ivar Solvold és Ørjan Johannessen, valamint Széll Tamás és Szulló Szabina. A…

Vén diák vagy? Ballagsz? Tudsz mindent?

Minden évben ilyenkor indul el a para! Idén május 7-én - hagyományosan - a magyar írásbelivel kezdődik az érettségi szezon, vagyis alig néhány hét maradt hátra a középiskolásoknak a felkészülésre. A Perfekt Zrt. oktatási szakértője…

Ásó, kapa, nagyharang?

Nem, jól gondolod: harang nem szükséges a kertészkedéshez. Ezzel szemben viszont az ásó és a kapa nagyon is hasznos eszköz lesz számunkra. A lapát szintén alapdarabnak számít, ha a kertben matatunk. Hasznos lehet, ha nem csak egy méretben…

Segítség, anyuka szeretnék lenni!

Nagyon sok nő keseredik el azon, hogy egyszerűen nem sikerül természetes módon teherbe esnie. Próbálkoznak sok dologgal, amik közül jó néhány hatékony is, de először mindenképpen rendbe kell tenni az alapokat, amikre építkezni lehet. A…

6 tipp az érettségihez

Nem tévesztettük el a dátumot, valóban az érettségiről beszélünk. Hogy miért? Mert az egyetlen biztos „trükk” a sikeres érettségihez, ha kellő időben megkezded a felkészülést. Az e-learning matekérettségi felkészítő képzést nyújtó…

Fejben dől el a verseny!

Minden sportolónak szüksége van arra, hogy a kudarcokat vagy éppen sikereket fel tudja dolgozni valakinek a segítségével. Egy frissen megjelent könyv szerzője, Sabi Hegymegi szerint azonban Magyarországon ez nem jellemző. Egyenesen azt…