Browsing Tag

főváros

Sorban szigorító kerületek

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely-megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turistaáradatot. Most januárban a VII. kerület is…

Mit lehet venni ma 20 milliából?

Míg Budapesten átlagosan 40 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, a megyeszékhelyeken akár már kétszer ekkorát. Kisebb településeken pedig már családi házakra is bőségesen elegendő ez az összeg. 

Lakást veszel? Nagyon kell spórolnod!

Folytatódott az élénkülés a lakáspiacon az első 6 hónap adatai alapján. Az ingatlanok négyeztméterára és az adásvételek száma is emelkedett az egyik legismertebb ingatlanszolgáltatásokkal foglalkozó cég szerint. A fővárosban még mindig a…

Rövid vagy hosszú a nyerő?

Számos konfliktusról lehetett hallani a belvárosi bulinegyed lakosai és a buliturizmusra épülő szórakozóhelyek között. A vitában a lakók a nyugalmukat védték, a szolgáltatók pedig a bevételüket, a befolyó adóforintokat és a munkahelyeket.…

100 szónak is Budapest a vége

Idén negyedszer hirdeti meg a 100 szóban Budapest című pályázatot, a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve. A pályázatra jelentkezők június 30-ig küldhetik be a fővárosról szóló, maximum százszavas…

Ismét a földszintes a menő!

Bár a múlt század elejéig földszinti lakásban élni kiváltság volt, a lakásvásárlási szempontok változásával veszített presztízséből az utcaszint. Ez a tendencia az árakban is jelentkezett. Az építtetők különböző módszerekkel igyekeznek…

2016 slágere az iparvárosi panel!

Tíz budapesti háztartásból négy másik lakásba költözött az elmúlt évtizedben. A községekben fele ekkora az arány, ott csak a lakosság ötöde nézett új otthon után. A mobilitási-hajlandóság, az ingatlanárak és a településtípusok között erős…