Facebook hozzászólás
446

GYERE MESEDOKTORNAK

5 fontos tipp az őszi egészségért

Az őszi hirtelen lehűléssel a megfázásos megbetegedések is gyakoribbá válnak, melyek évente több százezer embert érintenek. Odafigyeléssel azonban sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a komolyabb szövődményeket. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program segít felvenni a harcot a náthával, hogy akár mesedoktorként is helyt tudj állni, hiszen a kórházak most új időpontokkal várják az önkénteseket!

Ősztől márciusig a meghűlés évente sok százezer embert érint, egy felnőtt akár 4-5 alkalommal is elkaphatja a náthát egy évben. Ez a szám pedig a gyermekek esetében még nagyobb lehet. Egészségünk megőrzéséért azonban számos praktikát bevethetünk, így elkerülhetjük az őszi megfázást és a vírusok okozta betegségeket. A K&H gyógyvarázs szervezői ezért össze is gyűjtöttek 5 tippet arra, hogyan  maradhatunk kis odafigyeléssel ősszel is egészségesek.

Vitaminok minden mennyiségben

A megfelelő mennyiségű és minőségű vitamin pótlása ősszel nehezebb, de nem lehetetlen. A szezon legegészségesebb természetes vitaminforrása többek között a sütőtök, az édesburgonya, a cékla, de emellett szőlőt, körtét és almát is érdemes bőven enni. A helyes táplálkozás mellett ebben az időszakban a táplálék-kiegészítők, vitaminok szedése is szükséges lehet.

Ne felejts el kezet mosni!

A rendszeres és alapos kézmosásra nagyobb figyelmet kell fordítani hideg idő esetén, ugyanis ilyenkor a zárt terekben nagyobb valószínűséggel kapjuk el a betegségeket közlekedési eszközökön, iskolában, munkahelyen.

Viszket a tenyerem!

Vízcsap, a víz folyik, Kép: pxhere
Kép: pxhere

Még az Európai Parlament összes mosdóját is felszerelték a helyes kézmosást bemutató tájékoztatóval évekkel ezelőtt! Már akkor tudták a szakemberek, hogy a megfelelő kézhigiénia kevesebb munkahelyi hiányzást jelent: több mint felére lehetne csökkenteni a rossz kézmosások miatti betegségeket, illetve az abból következő betegállományos napok számát.

Mozogj! Aludj!

Az év vége előtt hajlamosak vagyunk túlhajtani magunkat, ezért iktassunk be pihenésre alkalmas időszakokat, a rekreációnak ugyanis nagy szerepe van egészségünk megőrzésében. A rendszeres, friss levegőn töltött mozgás mellett a pihentető alvás is rengeteget segít. Gyerekeknek 9-11, felnőtteknek pedig 7-9 óra alvás az ideális.

Mesedoktor, Kép: KH/gyogyvarazs
Jelentkezz mesedoktornak! Kép: KH/gyogyvarazs
Rekreáció mesterfokon: meseolvasás





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!