Facebook hozzászólás
529

DEMENCIA MEGELŐZÉSE

5 hasznos újévi fogadalom

Szerencsére akad egy-két olyan újévi fogadalom is, ami az egészségünkre vonatkozik. Sokan fogadják meg, hogy kevesebb alkoholt isznak, míg mások az edzőterembe veszik az irányt. Fontos tudni, hogy az egészséges változtatások java része a demencia kialakulásának kockázatát is csökkentheti!

Habár bizonyos tényezőket nem tudunk megváltoztatni – például az életkorunkat vagy a demencia genetikai hajlamát – számos más dologban a mi kezünkben van az irányítás.

A következő öt tipp mind abban segít, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának esélyét – járjunk akár negyvenes, ötvenes vagy hatvanas éveinkben. Ha sikeresen kitartunk ezen változtatások mellett, az új évtized szinte garantáltan egészségesebb életet hoz majd.

  1. Kezdjünk el mozogni
    A rendszeres fizikai aktivitás a leghatékonyabb a demencia kockázatának csökkentésében: jót tesz szívünknek, keringésünknek, testsúlyunknak és a lelkünknek is.

    Sportoló lába, Kép: felejtek.hu
    Sportoló lába, Kép: felejtek.hu

Olyan mozgásformát válasszunk, amit élvezünk is, hogy valóban kitartsunk új szokásunk mellett. Érdemes az aerob gyakorlatokat erősítő edzéssel ötvözni. Tehát a futás, gyaloglás vagy biciklizés mellé válasszunk súlyokkal történő gyakorlatokat vagy akár kerti munkát.

  1. Táplálkozzunk egészségesen
    A kiegyensúlyozott étkezés a demencia mellett olyan betegségeket is segít távol tartani, mint a 2-es típusú cukorbetegség, rák, elhízás, stroke és szívbetegségek.

Fogyasszunk naponta öt adag gyümölcsöt és zöldséget, valamint hetente két alkalommal halat vagy más, omega-3 zsírsavakban gazdag élelmiszert. Igyekezzünk mérsékelni a cukorfélék bevitelét és ne feledkezzünk meg az élelmiszerek rejtett sótartalmáról sem.

Cigaretta füsttel, hamuval, Kép: pixabay
Kép: pixabay
  1. Tegyük le a cigarettát és mérsékeljük az alkoholt
    Ha dohányzunk, azzal túl nagy kockázatot vállalunk a demencia későbbi kialakulásával (és számos más, súlyos betegséggel) kapcsolatban, ezért igen megfontolandó feladnunk ezt a káros szokást.

Az alkoholbevitelt is érdemes korlátozni, hiszen ez is hozzájárul a demencia kialakulásához. Az iránymutatások szerint hetente maximum 14 egység alkoholt fogyasszunk, azt is három vagy több napra elosztva. 1 pohár (330 ml) sör 1,7 egységnek, míg egy kis pohár (125 ml) bor 1,5 egységnek felel meg. Az égetett szeszek (pálinka, vodka, whisky, gin, rum stb.) esetében 25 ml-enként 1 egységgel számoljunk.

  1. Az agyunkkal is törődjünk
    A demenciát agytornával is távol tarthatjuk. A kutatások szerint a rendszeres mentális aktivitás segít az agyunknak kellő megküzdőképességet kialakítani a betegséggel szemben.

Itt is fontos szempont, hogy megtaláljuk a számunkra örömteli tevékenységet. Érdemes több időtöltést is kipróbálni, lehet, hogy kellemes meglepetésben lesz részünk. Hasznos tevékenység a keresztrejtvény-fejtés, a puzzle, a nyelvtanulás, kártyázás vagy társasjátékozás, az új ismeretek elsajátítása/tanulás, az írás (történetek, versek, napló, blogbejegyzés).





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!