Facebook hozzászólás

50 év felett játszva is fogyhatsz

Sokan érzik úgy, hogy az ötödik, hatodik X után már esélyük sincs a fogyásra, hiszen a korábban jól működő diéták ekkor már eredménytelennek tűnnek. Valóban igaz lenne, hogy idősebb korban már csak szigorú koplalással szabadulhatunk meg a zavaró feleslegtől?

Idővel egyre kevesebb energiát igénylünk

Az anyagcserét befolyásoló legfontosabb tényezők: a kor, a nem, a táplálkozás, a fizikai aktivitás és az élvezeti cikkek. Ez utóbbiak elsősorban a nikotint és a koffeint jelentik, amelyek valóban élénkítik bizonyos szinten az anyagcserét, mégsem építhetünk erre a csalóka – rengeteg hátránnyal járó – hatásra, ha fogyni szeretnénk. A pluszkilók elleni harc kizárólag az egészséges életmódra épülhet, hiszen csak így érhető el tartós, mellékhatásmentes, a szervezetre pozitívan ható fogyás.

Sajnos, le kell szögezni, hogy az idő múlásával az alapanyagcsere és az alapvető életfunkciók (mint a szívműködés, a légzés, az idegi működés) biztosításához szükséges energiamennyiség folyamatosan csökken. Ez a belső folyamat pedig a külsőnkön is nyomon követhető, hiszen ha nem változtatunk étkezési és mozgási szokásainkon, szinte elkerülhetetlen lesz az „úszógumi” és egyéb zavaró zsírpárnák megjelenése. Vagyis az, aki ötven-, hatvanévesen ugyanannyit eszik, mint harmincévesen, minden bizonnyal hízni fog. A megoldást azonban nem a tápanyag- és vitaminhiányt előidéző drasztikus fogyókúra jelenti. A legjobb fegyverünk idősebb korban is a rendszeres mozgás és a megfelelő étkezés. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Nem meghízni könnyebb, mint fogyni

A legtöbb kutatás a már túlsúlyos vagy elhízott személyek problémájára fókuszál, vagyis az ő fogyási lehetőségeiket vizsgálja. A pluszkilókat azonban megelőzni mindig jóval egyszerűbb, mint a már kialakult súlyfelesleget ledolgozni. A bostoni Harvard Medical School kutatói a normál testsúly megtartásának feltételeit vizsgálták, amikor 13 éven át követtek 34 079, átlagosan 54 év körüli hölgyet. Az eredmények biztatók voltak: kiderült, hogy a napi egy óra testmozgást végző, normál testsúly- és BMI-értékekkel rendelkező hölgyek a kutatás végéig tartották eredeti testsúlyukat, az ennél kevesebbet mozgó csoport tagjainál azonban a vizsgálat végére súlyfelesleg jelentkezett.

Túlzások nélkül

Sokan nyilván megijednek a napi egyórás mozgás hallatán, és kizárólag megerőltető, iszonyú kemény edzésekre gondolnak. Holott erről szó sincs, hiszen a bostoni vizsgálatban részt vevők esetében a napi 60 perces mozgás nagy részét olyan hétköznapi tevékenységek tették ki, mint a séta, a kerékpározás vagy az unokákkal való közös játék. Természetesen voltak, akik ennél intenzívebb mozgásformát választottak, például kocogtak, teniszeztek, vagy úsztak. Nekik már napi 30 perc mozgás is elég volt ahhoz, hogy tartsák a súlyukat.

– Megfelelő táplálkozás és naponta végzett rendszeres testmozgás mellett az évek múlásával sem kell tartanunk a zsírpárnák megjelenésétől. Aki már felszedett egy kis felesleget, annak sem kell elkeserednie, hiszen személyre szabott életmódprogrammal hatékonyan és egészségesen megszabadulhat a kilóktól. Ehhez mindössze egy teljes körű életmódfelmérésen kell átesnie, amelynek eredményei alapján az értékeihez és a céljaihoz igazított mozgás-, étrend- és életmódprogramot kap – hangsúlyozza Hart Nikolett, az Oxygen Medical humánkineziológusa. – A túlsúly leadásával pedig nemcsak szebbek, fittebbek lehetünk, de számos súlyos elváltozás – szív- és érrendszeri betegség, diabétesz – kialakulását is megelőzhetjük.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Na, ma ezekkel a meglepikkel boríthatod ki a párodat

Bár számos háztartási eszköz, kisgép, berendezés elengedhetetlen kelléke hétköznapjainknak, egyeseket érzékenyen érinthet, ha ilyesmit kapnak szívszerelmüktől. Vagy ha egy bizonyos dolgot kapnak…
1 / 210

OTTHON

Luxusvillák saját gáttal a Rómain

Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától!…

Öt tipp, amire nagyon figyelj, ha új növényt veszel!

Itt a tavasz és sokan ilyenkor új növényeket szereznek be a kertjükbe. Az eladónál gyönyörűnek tűnő virágok azonban…
1 / 346

CSALÁD

Esküvői etikett: mit illik és mit nem vendégként?

Esküvőre vagy hivatalos, de nem tudod, hogyan készülj fel a nagy eseményre? Már attól álmatlanul forgolódsz, ha eszedbe jut a nyári esküvőszezon, hogy mit is adj nászajándékba az…
1 / 138

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!