Facebook hozzászólás
203

9 ok, amitől majd rogyadozhatsz

Az ízületi gyulladás, vagyis az ostheoarthritis komoly fájdalmat és mozgáskorlátozottságot is okozhat. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint nem szabad kétségbeesni, a fájdalom csökkenthető, a gyulladás enyhíthető.

Súlyos probléma – komoly panaszok

A térdet érintő ízületi gyulladására sok esetben gyanakodni lehet, a diagnózis és az ennek megfelelő kezelés azonban kizárólag orvosi vizsgálat alapján rendelhető el. Mindenesetre érdemes szakemberhez fordulni, ha valaki duzzanatot, merevséget tapasztal a térdében, ha nehezére esik a térdhajlítás és kiegyenesítés, ha reggel, felkelés után erősebben fáj a térde, ha csikorgó hanggal jár a térd mozgatása, vagy ha nehézséget okoz a futás, sőt, akár a gyaloglás is. Szélsőségesen súlyos helyzetben akár a térd mozgásképtelensége is előfordulhat. Ahhoz, hogy az ostheoarthritis bizonyítás nyerjen, a fizikális vizsgálaton túl szükséges lehet képalkotó eljárásokra is, így például ultrahangra, röntgenre, CT- vagy MRI-vizsgálatra.

Lány térdgyakorlattal, Kép: pixniol
Kép: pixniol

9 hajlamosító tényező

Az ostheoarthritis meglehetősen gyakori betegség, amelynek elkerüléséért azonban sokat tehetünk, ha tekintetbe vesszük a kockázati tényezők közül azokat, amelyek az életmódunkból következnek. Az alábbi felsorolás első 5 tényezője a megváltoztatható rizikófaktorokat sorjázza.

  1. Elhízás
    A magas testtömeg komoly terhet ró az ízületekre, így a térdre is. A kutatások szerint már 10 % súlycsökkenés is csökkentheti az ostheoarthritis tüneteit.
  2. Fokozott terhelés
    A fizikai aktivitás bizonyos formái kifejezetten túlterhelhetik a térdízületeket. Egyes fizikai munkakörökre is igaz ez az állítás (amelyek például térdeléssel járnak), és bizonyos sportágak nem szakszerűen végzett edzéseire is. Utóbbiak közé tartozik minden sport, ami ugrálással, futással vagy nagy súlyok emelésével jár.
  3. Izomgyengeség
    Ahogyan a túlzásba vitt aktivitás, úgy a mozgáshiány is fokozhatja a panaszokat. Az ízületek körüli izomgyengeség súlyosbíthatja az osteoarthritis fájdalmát, ezért az alacsony intenzitású, izomfejlesztő mozgásformák végzése különösen fontos az érintettek számára. Jó választás lehet például a fekvő kerékpár, ami úgy erősíti a combizmot, hogy nem erőlteti túl a térdeket.

    Tekersz, és fáj? Itt a megoldás!
    Gyakran választják maguknak a kerékpározást a derék-, a hát- és a nyakfájással küzdők, mint a fizikai aktivitás kellemes formáját. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a helyes kivitelezésre, és a problémák megelőzésére, kezelési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

    4. Elégtelen folyadékfogyasztás
    Az ízületi porc nagy részét víz alkotja, így az ízületek és izmok megfelelő működéséhez fontos, hogy megfelelően hidratált maradjon. Ezért az osteoarthritis betegeknek komolyan oda kell figyelni a folyadékfogyasztásra, különösen a nyári hónapokban.

    5. Dohányzás
    Egyes kutatások szerint a térdfájdalmakat okozó ízületi gyulladás nagyobb mértékű porcveszteséggel és komolyabb fájdalommal jár azoknál, akik dohányoznak. A pontos összefüggéseket még vizsgálják, de az egyik elképzelés szerint a dohányzás gátolja a porcszövetet alkotó sejtek osztódását. A másik lehetséges magyarázat, hogy a dohányzás hatására növekszik az artériákban áramló vér szén-monoxid koncentrációja, ami rontja a porcszövet oxigénellátását, ez pedig gátolja a sérült porcszövet helyreállítását.

    Térdfájós férfi, Kép: pixabay
    Kép: pixabay

    6. Idősödés
    Ahogyan öregszünk, az ízületeink fokozatosan elhasználódnak. Ezt a folyamatot lassíthatja a rendszeres, megfelelő testmozgás, amelynek fontos részét képezik a nyújtó gyakorlatok is.

    7. Nem
    A nőket nagyobb arányban érinti az ízületi gyulladás, mint a férfiakat, bár ennek pontos oka nem ismert. Az ösztrogén és az ízületi gyulladás kapcsolatát jelenleg is kutatják és nem kizárt, hogy a női nemi hormon csökkenő szintje összefüggésbe hozható a problémával.

    8. Családi hajlam
    Ha egy szülő osteoarthritis-ben szenved, nagyobb az esélye, hogy a gyermeket is érinteni fogja a betegség.

    9. Korábbi sérülések
    Akinek korábban volt térdsérülése, annak megnő a rizikója az ízületi gyulladás későbbi kialakulására is – már csak ezért is fontos a megfelelő, szakszerű edzésmunka, a bemelegítés és a nyújtás.

    Az idősebb nők betegsége
    A középkorúnál idősebb nők jelentős részét érinti az ízületi gyulladás, aminek a fájdalmon túl is nagyon komoly következményei lehetnek. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista a jelenség okára, és a kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

A megfelelő kezelés nagyon sokat segít

Elsődleges feladat az ízület nyugalomba helyezése, a gyulladás csökkentése borogatásokkal, jegeléssel, gyulladáscsökkentők használatával. A z orvosi kezelés módjáról pedig természetesen szakembernek kell döntenie.
– Az aktív fájdalomcsillapítás egyik fő eszköze a célzott injekciós-infiltrációs fájdalomcsillapítás. Az eljárás tulajdonképpen a mozgásszervi fájdalmak kiinduló pontjaként szereplő szövetrész gyulladásának célzott injekciós csillapítása – hangsúlyozza dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Azoknál, akik tartós és szteroidmentes fájdalomcsillapításra vágynak, nagyon jó hatást lehet elérni a fájdalomcsökkentésben és a mozgástartomány visszaállításában a hialuronsavas injekció kúrával és az orvosi kollagén terápiával. Ez utóbbi egy természetes hatóanyagokat alkalmazó injekciókúra, amelynek hatóanyagai klinikai vizsgálatokkal bizonyított, hatékony megoldást jelentenek az ízületi fájdalomcsillapításban. Az ampullák speciálisan előállított kollagént és olyan segédösszetevőket tartalmaznak, amelyek gyors és hatékony javulást eredményeznek.

(Forrás: Budai Fájdalomközpont)

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!