Facebook hozzászólás
200

A gyereknél is keletkezhet vesekő

Görcsös, késszúrásszerű alhasi fájdalom és véres vizelet- ezek a vesekő tünetei is lehetnek, ami leggyakrabban a felnőtteket sújtsa. Ám tévedés azt hinni, hogy kizárólag őket érinti a probléma, hiszen tanulmányok szerint gyermeknél, sőt már újszülötteknél is előfordul.

Kép: Pixabay

A vese fő feladata a szervezet számára felesleges anyagok kiválasztása, melyek a vizelettel oldott állapotban távoznak. Azonban előfordulhat, hogy bizonyos anyagokból olyan nagy mennyiség van jelen a vizeletben, hogy az már nem képes feloldódni. Ennek oka szerteágazó lehet, pl. anyagcserezavar, veseprobléma, krónikus húgyúti fertőzés, de akár mozgáshiány, egészségtelen étkezés, illetve kevés folyadékfogyasztás is. Maga a vesekő kemény, kristályos szerkezetű anyag, melyet legtöbbször elsősorban kalcium-oxolát alkot, ami a vizeletben kicsapódik, de felépülhet többek között húgysavból vagy cisztinből is. Méretét tekintve az 1-2 mm-től több centiméterig is terjedhet, és kialakulhat csak az egyik, de akár mindkét vesében is.

Egyre gyakoribb a gyerekeknél

Sokan úgy gondolják, hogy a vesekövesség egyedül a felnőttek problémája, ám egyáltalán nem ritka, amikor gyermekeknél – akár csecsemőknél – diagnosztizálják. Sőt, tanulmányok szerint a túlzott sófogyasztás, a gyorséttermek, a mozgásszegény életmód és a kevés folyadékfogyasztás miatt egyre gyakrabban fordul elő náluk. Amíg még kis méretűek, nem biztos, hogy nagy fájdalmakat okoznak, így van, hogy nem ismerik fel idejében a problémát, ám a vissza-visszatérő húgyúti fertőzések jelzésértékűek lehetnek- mondja dr. Kövi Rita, az Ultrahang Központ gyermek radiológusa.

 

Aggasztóan keveset isznak az idősek
Az ajánlott folyadékbevitel idős korban sem változik, de a szomjúságérzet csökkenésével, a fizikai képességek romlásával jelentősen megnő a kiszáradás veszélye. A krónikus dehidratáltság pedig súlyos egészségi probléma, ami növeli a húgyúti fertőzések és a vesekő kockázatát.

A vesekő tünetei:

•          hasi görcs

•          fájdalmas vizelés

•          vizelési nehézség

•          derékfájás

•          véres vizelet

•          hányinger/hányás

•          húgyúti fertőzés

 

Ultrahanggal a diagnózis könnyen felállítható

Amennyiben gyermeke a fent említett tünetekre panaszkodik, akkor érdemes hasi ultrahang vizsgálattal megbizonyosodni arról, mi is okozza a panaszokat. Maga a vizsgálat teljesen fájdalommentes, és nem igényel előkészületeket, arra viszont fontos ügyelni, hogy előtte 2-3 órával a gyerek ne étkezzen, ám igyon – de ne szénsavas italt-, továbbá, hogy telt legyen a hólyag!

A vizsgálat lényege, hogy az ultrahang gép által keltett magas frekvenciájú hanghullámok visszaverődnek a belső szervekről, az így keletkező visszhangot pedig képpé lehet alakítani. Ultrahanggal a szövetek, szervek mérete, alakja és állapota is meghatározható, így a vesekövek is egyértelműen kivehetőek.

Forrás: Ultrahang Központ



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!