A nő és a karrier: A munkában kiteljesedő nő 3.rész
Nem vitatható, hogy a nők közül sokan az autonómia, az önállóság, az önmegvalósítás, az igazi felnőtt lét kritériumát abban látják és keresik, hogy minden igényüket a munkában és a munka által teremtett anyagi biztonságban látják megvalósíthatónak. Nem tudnak és nem is akarnak egy percig sem rászorultnak lenni, még anyagilag sem senkinek.
Számukra az egyetlen kiszámítható és kontrollálható út, ha szakmájára, az abban való fejlődésére koncentrál. Örömét, erőfeszítését, azt, hogy él, azt hogy ő valaki a munka területén éli át. Ez a biztonságérzet – hosszabb, rövidebb ideig – feledteti vele egyéb érzelmi igényét, szükségletét. Kiszámítható jó barátok, terhelhetők, sőt örülnek, ha terhelik egyre fontosabb és fontosabb feladatokkal. De sajnos sok esetben az örömmel vállalt útból kényszerpálya lesz.
A munkaéhség
A munkaéhség jó dolog. Nagy élvezet az egyre kompetensebbé és autentikusabbá válni egy-egy szakterületen. Jó érzés, ha a nap vége felé nem kell félbeszakítani egy-egy feladatot, majd másnap felvenni újból ugyanazt a fonalat. Ráadásul vannak olyan munkakörök is, amikor a munka típusa a befejezést követeli meg. (Pl. nem lehet egy nehéz műtétet félbehagyni és másnap folytatni, egy ügyfelet elküldeni, másnap folytatni, egy pályázatot félbehagyni, újrakezdeni stb.) Ráadásul ott van a határidő, a beszámolás, a prezentáció. A dolgoknak van eleje és van vége. A folyamat gondos érleléséhez általában kevés időt hagy a mai világ az állandó rohanásával, a még többet és még többet követelményével.
A munkaéhség jól tartja a tempót, bírja az iramot, a mennyiséget. A jól terhelhetőség nemcsak külső, belső elvárássá is vált napjainkra. Ráadásul a nők általában biztosak abban, hogy munkasikereik megítélésében végső soron az objektív megítélésük játszik szerepet.
Az objektív megítélés szükséglete
A nők számára a munkában való fejlődés, mint cél és út jelentős megszabadulást is jelent a szubjektív önértékelés, a tetszeni vágyás és az abban való bizonytalanság világából.
Kikerülhetnek a szubjektív önmegítélés bűvköréből, melyet önmagukkal általában „játszanak” (pl. nem eléggé sovány, nem eléggé „divatos”, az érdeklődése és ismeretei nem eléggé széles spektrumban mozognak, a haja és hajviseletével elégedetlen, nehezen választ ruházatot stb. stb.) Megnyugvást, nyugvópontot jelent az intenzív munka, különösen, ha látható az eredmény, megtapasztalható a siker is. Ráadásul a munkahelyeken általában un. „munkaruha” is előírt: kosztüm, blúz-szoknya vagy nadrág, nem feltűnő színösszeállítás, szóval konszolidált megjelenés a célszerű. Nem kell, sőt nem illik feltűnni, kitűnni a külső megjelenéssel. Mindez eléggé megnyugtató abból a szempontból is, hogy nem kell az egyéniség külső megjelenítésével napi szinten is foglalkozni. Ráadásul van egy sor olyan munkakör, ahol a munkához tényleges munkaruha tartozik (pl. orvos).
Hozzászólás zárolva.