Facebook hozzászólás
646

Árthat a baba szemének az ultrahang?

Nagyon sok kismama tart az ultrahang-vizsgálattól. Ennek oka, a sok rémhír annak káros hatásairól. Pedig ezeknek nincsen alapjuk, ahogyan azt Ratkó Tünde szülésznő elmondja Nektek, és blogjának, a ratkotunde.hu-nak.

Nem tesz jót a szemének?

Elképesztő mennyiségű információt találhatunk a neten azzal kapcsolatban, hogy az ultrahang miért nem jó a picurnak. A pocakban azonban másképpen nem igazáén lehet megállapítani sem a baba helyzetét, sem pedig egészségi állapotát.

Horváth Éva ultrahangon, Kép: Cszeizel Intézet
Horváth Éva ultrahangon, korábbi felvétel! Kép: Cszeizel Intézet

A probléma gyökere valószínűleg abból ered, hogy az emberek sokszor félinformációkra támaszkodnak. Az egyik az, hogy a kismamáknak bizony nem tesz jót a képalkotó vizsgálat. Ez így önmagában nem igaz, csak akkor, ha történetesen röntgenről van szó. Ezt az eljárást azonban nem is használják várandósoknál. Sőt, minden embernél kötelezően takarják az érzékeny részeket ólommal, hogy a lehető legkisebb károsodással lehessen számolni, mely egyébként is gyorsan helyre jön.

Tévhit az is, hogy az ultrahang által közölt hanghullámok nem tesznek jót a pici szemének. Az elképzelés szerint a pöttömnek fájdalmat okoz, amikor a hullámok a szemét elérik, hiszen az abban lévő folyadék erősen továbbítja azokat. Ez az elképzelés sem állja meg a helyét. Egyrészt folyadékban úszik a pici, és nem csak a szemében van víz, hanem a teste 70%-a is az. Másrészt magát a szemet is alávetik adott esetben ultrahangos képalkotó vizsgálatnak, így ez a része biztosan nem lehet problémás.

Csecsemő néz, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Az ultrahangot az orvostudomány több, mint 30 éve alkalmazza sikerrel, többek között a várandós kismamák esetében is. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valamilyen mellékhatással kellene számolni, akkor az már rég kiderült volna.

Ne füleljünk állandóan

Ratkó Tünde a ratkotunde.hu-nak azt is elmondta, hogy az otthoni magzati szívhang figyelő kütyük használatát azért nem árt korlátozni. Ennek oka azonban nem az, hogy veszélyesek, hiszen ebben az esetben nem lehetne őket kereskedelmi forgalomban, engedéllyel beszerezni.

Az ok ennél egyszerűbb: a nyugalom. A pici érzi a feszültséget, az izgalmat, amikor a géppel a szívverését keresgéljük, és ez egy idő után terhes lehet számára. Az anya saját megnyugtatására bele-bele hallgathat a pocakba a gép segítségével, ha szükséges, de ezt nem kell túlzásba vinni, a dologok úgyis szépen alakulnak maguktól. Ha gond van, vagy rossz érzésünk van, inkább keressük fel a kezelőorvost, aki szakértelemmel tudja kezelni a helyzetet. Gyorsan kezeli a helyzetet, ha arra szükség van.

Tévhitek a várandós vitaminokról
Nagyon sok tévhit kering a köztudatban a különböző támogató szerekkel kapcsolatban. A terhesvitaminok egyik leginkább elterjedt – úgymond – mellékhatása sok ember szerint az, hogy a többlet tápanyag bizony hatalmas babákat eredményez. Hogy ebből a hiedelemből mi az, ami igaz, arról dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász beszélt a ratkotunde.hu-nak.

A különböző problémák, melyek adott esetben a szemet is érintik – jellemzően nem külső hatások miatt alakulnak ki. Ha betegséget nem is mindig lehet kimutatni a háttérben, a tápanyaghiány komoly gondokat okozhat. A szem esetében az A-vitamin elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez, de természetesen ott nem ér véget a szükséges vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek sora. Sajnos a megemelkedett szükségleteket az étkezéssel fedezni napjainkra szinte lehetetlenné vált, ez az oka annak, hogy a szakemberek jelentős többsége javasolja, hogy a kismama szedjen várandósvitamint.

Azonban az sem mindegy melyik mellett tesszük le a voksunkat. Fontos, hogy a bejuttatott anyagok a lehető legjobban hasznosuljanak is, hiszen csak így tudják kifejteni a hatásukat. Ehhez szerves kötésű (citrát, glükonát, …) anyagokat érdemes keresni a készítményben, minél többet, annál jobb, hiszen így a felszívódási arányuk akár 80%-kal is jobb lehet. Fontos emellett az úgynevezett komplexitás is, hiszen az egyes anyagok segítik mások beépülését, valamint a megfelelő tagoltság. Ez utóbbi azért fontos, mert más és más igény jelentkezik az első, a második, valamint a harmadik trimeszter alatt is.

(Forrás: ratkotunde.hu)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!