Facebook hozzászólás
154

Ha 27-én születtél, szenvedélyesen sokoldalú vagy!

Akik 27-én jöttek a világra, azok határozottak, bizakodóak és szenvedélyesek.Szeretik a változatosságot és a sokféleséget. Szívesen vállalnak magukra felelősséget, és szolgálatkészek másokkal szemben.

Természetükből eredően vezetők, mert erősek, nyugodtak, határozottak és sokoldalúak. Vonzódnak az ezoterikus tanokhoz, közel állnak hozzájuk a pszichikai és okkult vonatkozású dolgok. Óvatosnak kell lenniük, nehogy túlzottan belemerüljenek, mert könnyen előfordulhat, hogy bizonyos behatások megzavarják a személyiségfejlődésüket.

Az életet nem megváltoztatni, hanem megismerni akarják. Igyekeznek meglátni az összefüggéseket, összegyűjteni a tapasztalatokat, és ezeket szívesen megosztják másokkal is, ha úgy vélik, tanácsaikkal segíteni tudnak. Felismerik, hogy ők maguk is fontos részét képezik az életnek, ezért igyekeznek minél inkább megismerni önmagukat. Mindez a pszichológiától az ezotérián át az okkultizmusig vezethet, bár általában inkább csak önmaguk csodáinak érdeklődő megfigyelői maradnak.

Negatív tulajdonságaik közé a keménység, a kompromisszumképtelenség és a veszekedési hajlam tartozik.

Ifjúságuk nem könnyű, de egy szerencsés véletlen folytán lehetőséget kapnak arra, hogy gazdagsághoz és befolyáshoz jussanak. Irigykedők megpróbálják, hogy elvitassák tőlük a tulajdonukat. Legyenek résen életük hatodik évtizedének közepén. Éljenek egészségesebben!

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint író, reklámszakember, természetgyógyász, orvos, diplomata, szónok, illetve gyógy készítmények és szépségápolási cikkek értékesítője.

Folytatjuk…



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!