Facebook hozzászólás

Hogy lesz a babahájból fölös kiló?

Magyarországon minden ötödik gyerek elhízott, különösen a 6-8 éves korosztályt érinti a probléma. Az viszont kérdéses, hogy milyen korban kell vagy lehet fogyókúrára fogni a túlsúlyos, esetleg elhízott kicsiket? Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa elmondja, milyen jelekre figyeljünk, és mikor kérjük ki szakember véleményét.

Túlsúly vagy babaháj?

– Amíg egy baba anyatejet, vagy annak pótlására tápszereket kap, nem beszélhetünk elhízásról, ha mégis súlytöbblet jelentkezik, annak valamilyen genetikai betegség áll a hátterében – hangsúlyozza Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa. Az elhízás akkor alakulhat ki, amikor az anyatej és a tápszerek helyett a gyermek áttér a felnőttek által fogyasztott ételekre. Ez jellemzően az egy- és kétéves kor közötti időszakra tehető, de a második életévet követően szinte minden gyermek a család által fogyasztott ételeket eszi. Születéstől kezdve a BMI érték alakulását táblázatok alapján követhetjük, hogy az adott kor és nem szerint milyen referencia értéknek kell a gyermek hossz- és súlynövekedésének megfelelnie. Az ettől való eltérés százalékban fejezhető ki, ami alapján megállapítható, hogy akár súlyban, akár magasságban milyen mértékű az eltérés az átlaghoz képest. Érdemes rendszeresen kiszámolni a BMI értéket, mert ha ez az érték 75% fölé emelkedik, a gyermek már a veszélyeztetett kategóriába tartozik. 90% fölötti érték esetében túlsúlyról beszélünk, 97% fölött pedig már az elhízott kategóriába soroljuk be a gyerekeket.

BMI fiúk, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A cukor tehet mindenről?

A mozgásszegény életmód legalább olyan káros, mint a túlzott cukorfogyasztás, de az elhízásért ugyanúgy felelőssé tehető a sok mesenézés, a számítógépes játékok és a helytelen táplálkozás is. A helytelen táplálkozás sok esetben az időhiány miatt alakul ki. Különösen akkor, ha nincs idő az otthoni főzésre, az elfogyasztott ételek alapanyagának válogatására, így előtérbe kerülnek a gyors éttermek vagy a készételek. Tovább fokozza a bajt, ha ezek mellett megjelennek az étrendben a cukros italok, az édességek és a különféle nassolnivalók.

BMI lányok, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A cukrokkal nemcsak az a baj, hogy többet fogyasztunk belőlük, mint amit naponta lemozognánk. Mivel gyorsan felszívódnak, a szervezet is gyorsan reagál rájuk. Az inzulinreakciót követően gyorsan leesik a vércukorszint – és hiába csak a normális szintre tér vissza – ez az esés az agyban éhségérzetet vált ki, így ismét evésre sarkall.

Gyerek tésztát eszik, Kép: pixabay
Kép: pixabay

A példa a minden?

A szülők azzal követik el a legnagyobb hibát, ha nem mutatnak jó példát. Ha ők maguk is egészségesen étkeznek, beemelik a mindennapokba a közös főzés és étkezés élményét, könnyebben megelőzhetik a bajt. Fontos, hogy a szülő, a család feltárja azokat az okokat, szokásokat, amelyek a túlsúlyhoz, elhízáshoz vezettek. Első lépésként el kell vonni a gyermek figyelmét a túlzott evésről, végig kell gondolni, hogy milyen ételek, italok nem szolgálják a gyermek egészséges fejlődését. Ami nincs otthon, azt nem tudja a gyerek kivenni a hűtőből vagy levenni a polcról – erre már bevásárláskor is gondolhatunk.

Somogyi Krisztina szerint fontos, hogy szánjunk időt a változás előkészítésére. Ne kényszerítsünk, legyünk türelmesek. Egyszerre csak egy dolgot változtassunk meg, vagy vezessünk be. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a gyermekek esetében maga a fogyókúra nem úgy történik, mint felnőttkorban, hiszen fejlődésben lévő szervezetről van szó. A fő cél, hogy miközben folyamatosan nő a gyerek, megálljon az egészségtelen súlygyarapodás.

Kövér a gyereked? Nem lesz jó vége!
Bár az ünnepi étkezéseknél a szülők többsége engedékenyebb, mint az év többi részében, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kisgyermekek tápanyagigénye merőben eltér a felnőttekétől, ezért például farsangkor sem ehetik ugyanazt, mint a család többi tagja. Kifejezetten aggasztó tény, hogy az 1-3 éves gyerekek a maximálisan ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztják minden nap, az ünnepi időszakban pedig tovább emelkedik ez a szám.

Tippek, trükkök, praktikák a szakembertől:

  • Tűzzünk ki személyre szabott célokat! Ez lehet egy kisebb méretű ruha vagy egy hosszabb túra is.
  • Használjunk applikációkat! A gyerekek könnyen tanulnak, ráadásul az applikációk világában szívesen és ügyesen kiigazodnak. Könnyedén használnak akár kalóriaszámoló programokat is.
  • A személyre szabott mintaétrend kialakításához forduljunk dietetikushoz! A személyes konzultáció során elmondhatjuk, melyek a gyermek kedvenc ételei és szokásai, ezeket a szakember beleépítheti az új étrendbe.
  • Találjunk gyermekünknek hobbit, olyan játékot, amit szívesen játszik, amiben örömét leli, ezek elvonhatják a figyelmét a felesleges nassolásról.
  • A TV elé csak akkor üljünk le, ha már befejeztük az étkezést. Ilyenkor az agyunk nem emlékszik, mennyit ettünk, így nem fogja tudni időben jelezni azt sem, hogy már régen jóllaktunk.

(Forrás: Duna Medical Center)

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÁRKAPCSOLAT

Na, ma ezekkel a meglepikkel boríthatod ki a párodat

Bár számos háztartási eszköz, kisgép, berendezés elengedhetetlen kelléke hétköznapjainknak, egyeseket érzékenyen érinthet, ha ilyesmit kapnak szívszerelmüktől. Vagy ha egy bizonyos dolgot kapnak…
1 / 210

Receptek

OTTHON

Luxusvillák saját gáttal a Rómain

Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától!…

Öt tipp, amire nagyon figyelj, ha új növényt veszel!

Itt a tavasz és sokan ilyenkor új növényeket szereznek be a kertjükbe. Az eladónál gyönyörűnek tűnő virágok azonban…
1 / 346

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!