Facebook hozzászólás
280

Hogy váljunk olyan varázslatossá, mint Sisi volt?

Bár Habsburg volt, a legtöbb magyar alattvalója szerette. Férjhez menése után Európa legszebb császárnéjának, lánya megszületése után a legszebb anyukának, 37 évesen pedig a legszebb nagymamának kiáltották ki. Ő Sisi, vagyis Erzsébet császárné. De vajon mitől volt olyan csodálatos?

Sisit mindenki ismeri még ma is, elsősorban Romy Schneider nagyszerű alakítása nyomán. A császárné titkos szépségpraktikáiról mégis csak keveset tudunk, pedig nem mondhatjuk, hogy Erzsébetet ne érdekelte volna a szépségápolás.

Sőt. Egy idő után érezte az öregség közeledtét, így már nagyon korán fiatalító, fogyasztó és más kúrákba kezdett. Ezeknek egyike-másika annyira radikális volt, hogy az egészségét is károsította.

Sisi egyik legnagyobb ékessége haja volt, amely az udvarhölgyek beszámolói szerint bokáig, vagy még tovább ért, dús volt és hullámos. A császárné valósággal rabja volt hajkoronájának, de nem egyszer arra panaszkodott a körülötte lévőknek, hogy érzi hajának súlyát, mintha valamilyen idegen test lenne.

Természetesen saját fodrásza volt, aki két órán keresztül bajlódott Erzsébet hajával, mire feltűzte koronaformájúvá a fejtetőre. A frizurának annyira tökéletesnek kellett lennie, hogy a konty elkészülte után kisollóval még le is vágta a kiálló, rakoncátlan fürtöket.

De vajon mit is használt Sisi hajmosáskor? Volt-e valamilyen titkos receptje? Egyik unokahúga szerint a császárné pálinka és nyers tojás keverékét használta haja tisztításához, amit egy toalettecetes öblítés követett. Mai orral ez biztosan irtózatos szagú lehetett, és Erzsébet még csak be sem parfümözhette, hiszen nem szerette az erős illatokat.

Egy másik forrás szerint hat tojássárgáját kevertetett össze nagyon jó minőségű konyakkal, majd a masszát hajpakolásként használta.

Ha valaki Erzsébetre gondol, nemcsak óriási kontya, hanem hajának gesztenyeszíne is beugrik. Ehhez az ebben a korban igencsak népszerű szert, a Macassar-olajat használta, amely egy indiai fa kivonata, ez tette kicsit vöröses fényűvé a tincseket.

Hajöblítéshez finomecetből, narancsvirágvízből, csalántinktúrából, levendulavízből és levendulaolajból, valamint Perubalzsamból álló öblítőt készítettek neki.

A hajápolást egyébként nemcsak Sisi, hanem Ferenc József is fontosnak tartotta. Amikor a császár haja már ritkulni kezdett, az udvar patikusai kezdték neki gyártani a legkülönbözőbb hajvizeket, így például az egyik recept szerint mindössze egy rész alkohol, egy rész desztillált víz és két rész rózsavíz kell a szerhez.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!