Facebook hozzászólás
881

Így nem lesz lyukas a fogad!

A fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus betegség a világon, amely régiónként eltérően a lakosság 80–100 százalékát érinti. A fogszuvasodás a korai szakaszában vagy induló fázisban még megállítható, vagy akár vissza is fordítható, ha a kiváltó ok csökken, vagy teljesen megszűnik.

A fogszuvasodás olyan krónikus betegség, amelyet savképző baktériumok okoznak azáltal, hogy a szájba jutó szénhidrátokat bontják.  Első fázis:  a bontás során keletkező savak kioldják a fogzománc ásványianyag-tartalmát. Második fázis: a szerves anyagok eltűnnek, és anyaghiány, vagyis üreg keletkezik a fogzománcban.

Tisztában vagyunk a veszéllyel, mégsem teszünk ellene – Kép: Életforma archív

● A WHO által 32 európai országban szervezett felmérés szerint a fogszuvasodást tekintve Magyarország a 24. helyen helyen áll. Ez igen rossz helyezés.
● Magyarországi adatok szerint a gyermek- és a serdülőkori fogszuvasodás tízévenként megkétszereződik.
● A magyar lakosság nagy része meg van győződve arról, hogy a fogszuvasodás a gyerekeknél fordul elő leginkább, így „gyermekbetegség”.
● A magyarok tisztában vannak a fogszuvasodás negatív hatásaival (szuvasodás kockázata és a fogak elvesztése).  A túlnyomó többség tisztában van azzal is, hogy a fogszuvasodás megelőzhető megfelelő szájhigiéniával. Ugyanakkor közel 75% úgy nyilatkozik, hogy nem tesz meg mindent a fogszuvasodás megelőzéséért.
● A megkérdezettek közel 90%-a azt állítja, hogy legalább alapvető ismeretekkel rendelkezik a fogszuvasodás megelőzéséről.

A fogszuvasodás kialakulása több szakaszra bontható folyamat. Kezdetben a probléma még felületi, később a betegség tovább terjed a fog belseje felé, eléri a dentint, végül pedig a fogbélt is. Minden étkezéskor a szájüregben lévő baktériumok az élelmiszerekben található szénhidrátot káros savakká alakítják át, ennek hatására a száj pH-szintje csökken, és ez a fogak felszínén lévő ásványi anyag csökkenését vagy elvesztését okozza. Jó szájhigiéné esetén a fogak ásványianyag-vesztése és annak visszaépülése egyensúlyban van. Ha a demineralizáció (ásványianyag-vesztés) gyorsabban következik be, mint a remineralizáció (ásványianyag-beépülés), fehér folt jelenik meg a fogzománcon. Fontos tudni, hogy a fogszuvasodás ebben a korai szakban megfelelő kezeléssel visszafordítható! Ha nem történik meg a beavatkozás, a fog elveszítheti szerkezeti egységét, a zománcban üreg képződik. A fogszuvasodás a betegség előrehaladtával egyre súlyosabbá válik, de a folyamat lassítható, ideális esetben megállítható és ellátható.

Azt hiszed, jól mosol fogat? Meg fogsz lepődni!
Retteg a fogorvostól az emberek nagy része, ám a fogait nem ápolja megfelelően: Magyarországon átlagosan egy ember egy tubus fogkrémet és fél fogkefét használ el évente. Pedig reális cél, hogy öreg korunkra is a saját fogunkkal mosolyoghassunk! Van viszont néhány meglepő dolog, amire figyelni kell!

Bizonyított tény, hogy a szénhidrátbevitel és a fogszuvasodás kialakulása között összefüggés van. A cukrokban (szénhidrátban) gazdag egészségtelen táplálkozás, a nem megfelelő mennyiségű fluorid és a rossz szájápolási szokások a legfontosabb tényezők, amelyek leginkább elősegítik a fogszuvasodás kialakulását. Szerencsére világszerte átalakulóban vannak az étkezési és táplálkozási szokások, amivel egyes országokban sikerült is csökkenteni a fogszuvasodás magas előfordulási arányát. A fogszuvasodás szempontjából azok a szénhidrátok károsak, amelyek a szájban található baktériumok hatására könnyen lebonthatók – elsősorban az egyszerű, finomított cukrok. Csökkenteni kell a  magas cukortartalmú ételek és italok fogyasztását, elsősorban a reggeli gyümölcslevek, müzli, cukros kukoricapehely, valamint napközbeni kekszek és chips fogyasztását, amelyek gyakran a WHO által javasolt cukormennyiség négyszeresét tartalmazzák.

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek viszont csökkentik a fogak ásványianyag-veszteségét, s így mérséklik a fogszuvasodás kialakulásának esélyét. Ezek közé tartoznak például a kemény sajtok és a tej, amelyek kalciumot, foszfort, fehérjéket tartalmaznak. Ezek az anyagok megfelelő kémhatás (pH) mellett beépülnek a zománcba, és fokozzák annak ellenálló képességét. Egy kis darab sajt fogyasztása az étkezés végén ellensúlyozhatja a szénhidráttartalmú ételekből származó savak károsító hatását.

Bizonyított tény, hogy a reggeli tejfogyasztástól csökken a fogszuvasodás kialakulásának kockázata, hiszen csökken a szájüregben található sav mennyisége. Ugyanez például kakaófogyasztás után már nem mondható el. A tejfogyasztás során a pH-érték sohasem csökken a kritikus 5,5 alá, amely a fogzománc kioldódásához vezetne. A tej és tejtermékek segítik fenntartani a szájban található szövetek egészséges, pH-egyensúlyát, ezáltal lassítva vagy megszüntetve a fogak ásványianyag-tartalmának vesztését.

Mitől tej a tej? Megmondjuk!
Vannak, akik a minél zsírosabb tejre esküsznek, merthogy az „tejből van”, és vannak, akik alakjuk érdekében a minél zsírtalanabb tejet preferálják. De korántsem biztos, hogy az alacsonyabb zsírtartalmú termék jó választás.

A szénhidrátok mennyisége és fajtája mellett a szénhidrátfogyasztás gyakorisága is fontos tényező lehet a fogszuvasodás kialakulásában. Nem csupán az elfogyasztott szénhidrát mennyisége számít, hanem az is, hogy mennyi ideig van a fog kitéve a folyamatos szénhidrátbevitelnek, így az étkezések közötti eszegetés, a napközbeni cukros üdítő fogyasztása felel leginkább a fogszuvasodás kialakulásáért.

„A táplálkozás nagyon fontos része a védekezésnek és a megelőzésnek, de csak az egyik pillére. Számít még a hajlam, valamint a korai felismerés érdekében fontos rendszeres fogorvosi ellenőrzés és a rendszeres fogápolás. Meg kell tanulnunk a helyes fog- és ínytisztítást, megfelelő fogkefével és fogkrémmel, fogselyem és szájvíz használatával – hangsúlyozta Harsányi Ditta, a Colgate tudományos munkatársa. – Naponta legalább kétszer-háromszor kell eltávolítani a fogakról az ételmaradékokat, napi rendszerességgel használni fogselymet és szájvizet, ezzel megelőzhető a lerakódás és a rossz lehelet, és csökken a ínygyulladás kockázata. A megfelelő szájhigéné lényege, hogy a szájban lévő természetes  baktériumflórát tartsuk egyensúlyban” – mondja a szakember.

A fogak rossz állapota súlyos egészségügyi problémák kialakulásához vezethet. A fogszuvasodás fájdalmat, gyulladást és a fog csökkent funkcióját okozza, valamint a szájüregi daganatok kialakulásának nagyobb az esélye. A letöredezett, éles szélű fogak mechanikai irritációja oka lehet rosszindulatú elváltozásoknak. (Magyarországon a férfiak körében 3800 szájrákos esetet diagnosztizálnak évente, és körülbelül 1700 haláleset hozható összefüggésbe a problémával. A fogszuvasodás – esztétikai következményei miatt – hatással lehet az egyén önbecsülésére, a foglalkoztathatóságára és társadalmi elfogadására. Emellett a fogak és a száj rossz állapota hatással van a társadalmi-gazdasági helyzetre is. Az ellátásra, kezelésre fordított összeg jelentősen meghaladja a megelőzéshez szükséges anyagi ráfordítást. Jelenleg az európai uniós országokban a költségvetés 5–10% -át fordítják megelőzésre. Sajnos Magyarországon csupán 0,16%-át!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!