Facebook hozzászólás
230

Így töltődik Détár Enikő és Rékasi Károly

A hatékony egészségmegőrzés egyik nagyon fontos eszköze a Sensolite fényágy, amely kikapcsol, regenerál, gyógyít. A magyar találmány a polarizáltfény-terápiával regenerálja sejtjeinket, invazív beavatkozás, fájdalom és gyógyszerhasználat nélkül nyújthat ebben segítséget, sőt akár a termékenységre is pozitív lehet a hatása.

Détár Enikő & Rékasi Károly

A népszerű színész-házaspár Détár Enikő és Rékasi Károly nemrég fedezte fel a fényágyat, aminek első perctől elkötelezett hívei lettek, hiszen a kezelések következtében fellépő jótékony hatást mindketten megtapasztalták.

„Igyekszem ügyesen szlalomozni a hivatásom és a család között, persze időnként a szervezetem szembesít azzal, hogy az energiám sajnos nem végtelen. Ilyenkor jól jön egy kis „újratöltés” a Sensolite-nál! Húsz perc relax a polarizált LED fényforrások alatt, aztán minden mehet tovább!” – összegezte tapasztalatait Détár Enikő.

”Sokat vagyok úton. Ha ürül az autóm üzemanyag tartálya, természetesen be kell térnem egy töltőállomásra. Most már azt is tudom, hogy ha nekem van szükségem a működéshez szükséges „többletenergiára”, azt megszerezhetem 20 perc alatt egy fényágyban. Ráadásul az ott eltöltött idő után a (szöveg)tanulás is könnyebbé válik.” – mondta el benyomásait Rékasi Károly.

Az egészség és a természetes módszerek mellett elkötelezett Fenyő Márta biofizikus, a  feltaláló találmányának hatékonysága számos esetben bizonyított már, azonban Fenyő Márta merész innovátorként újabb és újabb területeken is próbára kívánja tenni a polarizált fény hatását. Úgy döntött, hogy együttműködést kezdeményez a „Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése” alapítvánnyal közösen, hogy kontrollcsoportos kutatás keretében vizsgálják a polarizáltfény-terápia hatását a megtermékenyítési problémákkal küzdő, gyermekvállalás előtt álló párok esetében.

Azok a párok, akik évekig hiába várnak a gyermekáldásra, nagyon komoly lelki terheket cipelnek emiatt. Erről így beszélt Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus: „A gyermekvállalással kapcsolatos nehézségek vagy elakadások komplexen érintik a nő önértékelését és énképét, abban az esetben, hogy ha évekig sikertelenül próbálkoznak. A nő anyaként és nőként is értéktelennek érezheti magát, ami hosszú távon hangulati- és szorongásos betegséghez is vezethet. Abban az esetben, ha túl nagy a befektetett energia és ezzel szemben kudarcokkal szembesül a pár, akkor ez sok esetben magát a párkapcsolatot is szétrombolhatja. Bármilyen olyan módszer, ami segíti a nő, vagy a pár mindkét tagjának oldottságát és türelmét ebben a küzdelemben, az döntően befolyásolhatja ennek a folyamatnak a kimenetelét.”

Első hullámában olyan párokat kívánnak bevonni, akiknél problémás a teherbeesés és a fogamzást nem fiziológiai körülmények akadályozzák. Ők azok, akiknél semmiféle kimutatható kóros elváltozás nincsen, de hosszú ideig mégsem jön össze a várva várt megtermékenyülés. A tervezett kutatás célja annak igazolása, hogy a kúraszerűen alkalmazott kezelés a fényágyban alkalmas-e az eredménytelen gyermekvállalás okozta görcsös igyekezetből fakadó stressz, feszültség, szorongás oldására, ily módon, közvetetten elősegítheti-e a megtermékenyülést.

A tervezett kutatásban résztvevő párok a Sensolite és az Alapítvány csapatának felügyelete mellett fognak részt venni polarizált-fény kezeléseken, három hónapon keresztül. A terápia előtt és azt követően egy 7-lépéses vizsgálatsorozaton keresztül kerülnek kiértékelésre a szervezetükben esetlegesen fellépő változások.

Fenyő Márta
Fenyő Márta

Fenyő Márta célja a kutatással az, hogy a jelenleg ismert megtermékenyítést elősegítő módszerek mellett – de azokat nem helyettesítő módon – természetes alternatívát kínáljon azok számára, akiknél igazoltan nem fiziológiai rendellenességek állnak a sikertelenség hátterében.

„Egész eddigi életemben az a meggyőződés vezérelt, hogy a polarizáltfény-terápia a jelenleg létező legjobb módszerek egyike, amellyel segíteni lehet a pácienseken, ami mellett már a kezdetektől fogva elköteleztem magam. Hiszek abban, amit csinálok, hiszem, hogy a polarizáltfény-terápiában számos – ma még nem is sejtett potenciál rejlik, ez az a meggyőződés, ami most arra sarkallt, hogy napjaink egyik jelentős problémájának megoldásában, a megtermékenyülés elősegítésében alternatív megoldást nyújtsunk, mégpedig egy természetes, gyógyszer- és fájdalommentes, és nem túl költséges módszerrel!” – mondta el Fenyő Márta biofizikus a kutatás bejelentése céljából megrendezett sajtótájékoztatón.

A csodafény
Az 1980-as évek elején született meg a felfedezés, miszerint a polarizált fénnyel biológiai folyamatokat, például makacs sebek gyógyulását lehet serkenteni. A felfedezést alapos klinikai és tudományos munka követte, amelynek szervezője és motorja Fenyő Márta biofizikus volt. A feltalálónő nevéhez fűződik a polarizáltfény-terápiát megtestesítő eszközök kifejlesztése, úgymint a Bioptron lámpa – majd a lokális terápia teljes testfelületre való kiterjesztéseként megszületett a – Sensolite fényágy, amely minőségi és mennyiségi előrelépés volt az elődjéhez képest. A polarizáltfény-terápiás találmányoknak köszönhetően az egészségüket fenntartani vagy helyreállítani kívánók akár az otthonukban, akár intézményes körülmények között is regenerálódhatnak. A Sensolite fényágy terápia 2009 óta érhető el széles körben a páciensek számára, köszönhetően a 21 Gyógycentrumból álló, országos hálózatnak. A terápia sikerét bizonyítja, hogy a hálózat megalakulása óta eltelt idő alatt több mint tízezren vették igénybe a Sensolite kezeléseket tüneteik enyhítése, majd általános jó közérzetük fenntartása céljából. A fényágynak köszönhetően hamarabb és eredményesebben gyógyulhatnak a sebek és sérülések, a rendszeres használat pedig – a páciensek tapasztalatai alapján –, hozzájárul a szellemi és fizikai teljesítőképesség javulásához, valamint a gyorsabb regenerálódáshoz is.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!