Facebook hozzászólás
502

MELLÜNK EGÉSZSÉGÉÉRT

Ismerd a testedet, hogy megvédhesd!

Rendhagyó módon idén három vidéki városban lesz lehetőség az emlőrák gyógyításával kapcsolatos ismeretek bővítésére. Elsősorban a védőnőket, a háziorvosi asszisztenseket, az egészségügyi szakdolgozókat várják a találkozókra.

Gyógyítható az emlőrák az esetek többségében. Ezért is aggasztó, hogy mégis évente több mint 2000 nő életét veszi el. Annak érdekében, hogy felhívják a nők figyelmét erre az egyre többeket érintő betegségre ismét meghirdették a „Mellünk Egészségéért” Programot. A kampányesemények ingyenesek a védőnőknek, a háziorvosi asszisztenseknek és a szakdolgozóknak, hogy az emlőrákkal kapcsolatosan bővítsék ismereteiket. A cél, hogy az egészséges életmódra nevelésben egyébként is oroszlánrészt vállaló szakemberek a jövőben megtaníthassák a nőket, és kiemelten a fiatal lányokat a mell helyes önvizsgálatára, és felhívhassák figyelmüket az emlőrák veszélyeire.  

Mellrák ellni rózsaszín szalag, Kép: PParchív
Kép: PParchív

− Az elmúlt évek tapasztalatai alapján állítottuk össze az idei továbbképzés előadásait. Igyekszünk ezalatt az egy nap alatt a lehető legtöbb hasznos tudást átadni a résztvevőknek, amit alkalmazni tudnak majd a mindennapi munkájuk során – mondta el Dr. Drajkó Veronika, Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

Az egyedülálló ingyenes edukációs programsorozatnak az elmúlt évektől eltérően idén három vidéki város – szeptember 18-án Pécs, október 25-én Szeged, és november 14-én  Győr – ad otthont. A szervezők szeretettel várják a védőnőket, háziorvosi asszisztenseket és szakdolgozókat az ingyenes rendezvényre.

A Mellünk Egészségéért Programról és a jelentkezés menetéről további információk itt érhetők el!

Mozgással a mellrák is megelőzhető

Nő labdával, Kép: pixabay
Kép: pixabay

Bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán a hangulatunkra van pozitív hatással, de számos betegség megelőzésében, illetve kezelésében is nagy szerepet játszik. Nemrégiben megjelent kutatások szerint az inzulinszint csökkentése által az emlőrák kialakulásának kockázatát is lényegesen lecsökkenti.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!